2.Fejezet
A tenyeréből kiinduló fájdalom átterjedt a központi idegrendszerére, s lelkét megtisztította a fájdalom, de az elétáruló látvány nem változott semmit.
Még inkább úgy tűnt, hogy a fájdalom miatt tekintete fagyossá vált és ez megijesztette még az előtte álló eunuchot is.
...Úgy tűnik valahogyan egy múltbéli személy helyét vette át.
Ez a személy valószínűleg egy herceg vagy egy nemes a Jing-dinasztia utolsó éveiből. Ami a másikat illeti... nem tudott róla semmit.
Ó, de azért egy dolgot tud még.
Ez az ember ma elvett egy ágyast. De mivel ő vált ezzé az emberré, aki ágyast vett maga mellé, így róla van most szó.
Ez az összes információ, amit kapott az előtte álló mosolygó eunuchtól, aki meghajolván arra vár, hogy bemenjen a nászszobába.
Jiang Suizhou feje mindjárt felrobban.
... Mi ez az egész?!
Bár a szívében zűrzavar uralkodott, az arcán egy árva jelét sem mutatta.
Az eunuch láthatóan kissé ideges lett, az arckifejezése némi keserűséget tükrözött, halkabban szólott, míg hangneme aggódóvá és vigasztalóvá vált.
– Uram, szolgád tudja, hogy akarata ellene van, de ez végül is a császár rendelete...” – győzködte. - Még ha nincs is ínyére, csak jelenjen meg nála. Az a személy... azt hallottam, hogy már régóta megfosztották a harcművészeti képességeitől és csak árnyéka önmagának. Így hát biztonságban lesz, emiatt nem kell aggódnia.”
...Megfosztották őt a harci képességeitől és rokkanttá vált?
Jiang Suizhou tekintete kissé furcsán festett.
Mindig ugyanaz a régi történet az erők színjátékában.
Csak annyit tudott, hogy a Jing-dinasztia végén a kormányzás korrupt volt, a császár pedig ostoba. Konkrétabban Jingyou császára, aki közismerten rosszindulatú és öntörvényű uralkodó volt. A történelmi feljegyzésekben úgy írták, hogy a szépség megszállottja volt, és a birodalom ügyekre gyerekjátékként tekintett. Előnyben részesítette rokonait és így tette lehetővé nagybátyja, Pang Shao számára, hogy bajt keverhessen.
A Jing-dinasztiának azonban nem sok örököse volt. Jing You császár generációjából, a legtöbb herceg már fiatalon meghalt, csak Jing herceg maradt, aki szintúgy fiatalon elhalálozott.
Emiatt Jing Chao néhány évre délre menekült, mielőtt még a felemelkedő Liang-dinasztia elpusztította volna országát.
Most azonban úgy tűnik... ő is ennek a zűrzavaros és romlott udvarnak a tagja.
Jiang Suizhou szájában keserű íz terjengett.
Milyen rossz dolgot vétett, ami miatt megmagyarázhatatlan módon a kényelmes élete felcserélődött egy hercegével, aki egy halálra ítélt dinasztia nemese?!
Talán azért, mert az imént egy kicsit túl kemény volt a tanítványához?
Hogyan lehetséges ez...?
Ekkor meghívás érkezett kívülről.
- Qianshan atya, a szedánszéket bevitték Yincuixuanba! - mondta a szobalány.
Az eunuch a fogát csikorgatta, és felemelte a hangját: „Mi ez a sürgetés?!”
A szobalány gyorsan elhallgatott.
Az eunuch elfordította a fejét, és ismét komoly pillantással nézett Jiang Suizhou-ra, s szeme tele volt könyörgéssel.
Jiang Suizhou tudta, hogy a jelenlegi helyzetében szembe kell néznie a nászéjszakával, és akárhogy is lesz, ez most elkerülhetetlen. De mivel a hölgy akarata ellenére ment hozzá, és mozgássérült is volt, úgy gondolta, könnyen átvészelheti a mai nászéjszakát.
Ami a többit illeti...
Először is meg kell várnia, hogy túljusson a mai nehézségeken, utána fokozatosan kideríti helyzetét és kilátásait majd megtervezi a továbbiakat.
Halkan hümmögött, majd felállt.
Az eunuch szeme felcsillant, és gyorsan kinyújtotta a kezét, hogy támogassa őt.
Jiang Suizhou nem szokott hozzá, hogy mások szolgálják ki, de nem tudta, hogy csak képzelődik-e, de amikor felállt, csak azt érezte, hogy alig van ereje, nagyon fáradt, és egy kicsit szédült.
Hagyta, hogy az eunuch támogassa.
Lesétálva az emelvényről, mellette egy tükör állt. Jiang Suizhou kissé oldalra fordította tekintetét, és meglátta magát a tükörben.
…Tulajdonképpen pontosan úgy nézett ki, mint ő maga, de két-három évvel fiatalabbnak tűnt, olyan huszonöt-huszonhatnak.
Korábban a diákjai dicsérték megjelenését, és azt mondták, hogy olyan jól néz ki, mint valami gonosztevő. Jiang Suizhou először ezt nem fogadta el, de most, amikor a tükörbe nézett, Jiang Suizhou is egyetért ezzel az állítással...
Valóban nem tűnik egy jó embernek.
Már eleve gyönyörűen hideg és rendkívül érzéketlennek tűnik. Széles ujjú ruhája és hosszú haja miatt még inkább kifinomultnak és felsőbbrendűnek látszik. Különösen azok a szemek, melyeknek pupillái kissé magasak, egy-egy pillantásuk képes megfagyasztani az ember szívét is.
Jiang Suizhou elfordította tekintetét, a perifériás látásában még észrevette, hogy a bal szeme sarkához közel eső felső szemhéján egy kis vörös folt van.
Ez az anyajegy eredetileg nem volt rajta.
De mielőtt jobban megnézhette volna, az eunuch már elvezette a tükör elől, és kimentek az ajtón.
Valaki a kinti szobában várakozott, s kezében már ott volt egy vékony köpeny. Amikor Jiang Suizhou közelebb lépett, az illető ügyesen ráterítette azt.
Jiang Suizhou nem értette, és homlokát ráncolta.
Már eleve vastagabban öltözködött, mint a körülötte lévők, miért kellett még egy réteg ruha?
A mellette álló eunuch észrevette az arckifejezését, és gyorsan megmagyarázta:
- Éjjel erős a szél, a herceg teste nehezen bírja, inkább viseljen még egyet.
... Herceg?
Mielőtt még Jiang Suizhou magához térhetett volna, már le is vezették a lépcsőn, és felültették a ház előtt álló gyaloghintóra.
Ahogy kilépett az ajtón, érezte, hogy a szél, ami állítólag meleg, ő azt mégis hűvösnek érzi. Ez nem betegségre utaló jel, inkább veleszületett gyengeség, immunhiány.
Figyelembe véve azt, hogy az imént az eunuch "herceg" néven szólította, Jiang Suizhou-nak rossz előérzete támadt.
A Jing-dinasztia utolsó éveiben egyetlen beteges ember volt, akit "hercegnek" lehetett nevezni.
Az az Őfelsége, akinek a nevét a történelemkönyvekből is kitörölték és csak annyit jegyeztek fel róla, hogy születésekor gyenge volt, és betegségben korán meghalt...
Ahogy a gyaloghintót felemelték, Jiang Suizhou kicsit szédülni kezdett.
Ha a történelmi események szerint haladunk, a mostani önmaga, legfeljebb három-öt évig él, majd betegségben meghal.
Még ha nem is halna meg betegségben, a Beiliang birodalom elpusztítaná a Jing-dinasztiát, s éppúgy őt is.
Jiang Suizhou üres tekintettel dőlt hátra lassan a szék támlájának.
Senki sem lenne boldog, ha hirtelen megtudná, hogy már csak néhány éve van hátra.
Miután összeszedte magát, oldalra fordította a fejét, és a hintó mellett álló eunuchra nézett, hogy megerősítést nyerjen.
Hogy is hívták őt az imént?
- Qianshan. – mondta.
Hirtelen meghallván ezt a mellette álló eunuch meglepetten felnézett, és kezdte bámulni őt.
Jiang Suizhou szíve nagyot dobbant.
Tudta, hogy ez a reakció valószínűleg azt jelenti, hogy rosszul szólt.
A régi időkben a nemesek közelében lévő szolgálók biztosan nagyon okosak és éles eszűek voltak. Most, hogy ide kerültem, már ilyen nagy hibát követettem el, attól tartok...
Viszont, mielőtt befejezhette volna az aggodalmaskodást, a eunuch arca meglepett és zavarba ejtő kifejezést öltött.
- Herceg, parancsoljon! - mondta, s szemei csillogtak, mint egy boldog kutyáé.
- Ön... Ön inkább hívjon csak Meng Qianshan-nak, kérem..."
- ...
Minden rendben, túlságosan aggódott. Úgy tűnik Jing herceg közeli kísérője, nem túl okos.
Elfordította a tekintetét, miközben hümmögött, és nyugodtan szólt:
- Mennyi idő telt el azóta, hogy Jing herceg udvarába hozták?
Meng Qianshan egyáltalán nem vette észre a szavaiban rejlő próbálkozást, csak azt hitte, hogy a herceg aggódik, hogy lekési a kedvező időpontot, és egy szuszra mondta:
- Herceg, ne aggódjon, Ho asszony is most érkezett meg. Ha most indul, még éppen jókor fog megérkezni.
Látva, hogy nem cáfolta a "Jing herceg udvara" kifejezést, Jiang Suizhou ezt megerősítésnek vette.
Valóban az a rövid életű szellemmé vált, akiről még a történelemkönyvekben sem írtak valami sokat.
De...
Összeráncolta a szemöldökét.
Huo asszony?
Ez az újonnan érkezett feleség, Huo nevezetű?
Bár tudta, hogy az a népi történet csak egy mese, mégis nem tudta megakadályozni, hogy eszébe ne jusson a diákja dolgozata.
Mindkét lábát eltörték, majd Jing herceg feleségül vette, és ráadásul Huo...
Ez az újonnan érkezett feleség, miért hasonlít annyira a történelmi Huo tábornokra?
De Jiang Suizhou azonnal elhessegette ezt a gondolatot.
Mit is gondolsz?! Azzal a történettel, még a tévésorozatok sem mernek így szórakozni, egyértelműen csak a közönség szórakoztatására írták, biztosan nem lehet igaz.
Jiang Suizhou megerősítette a szívében lévő sejtését, majd elhallgatott. Ezzel szemben Meng Qianshan folyamatosan beszélt hozzá.
Jiang Suizhou fokozatosan ráébredt, hogy ez a nem túl okos beosztott valószínűleg a mindennapokban sokat szenvedett a mellőzöttségtől. Ma, amikor véletlenül kedvesen bánt vele, azóta körbeugrálja.
Rendben van az, ha kicsit butább.
Az út során fecsegését hallgatva, Jiang Suizhou szívében lévő nehézségek valamelyest enyhültek, szavaiból pedig nagyjából megértette a hercegi udvar helyzetét.
Mivel már itt vagyunk, lépésről lépésre haladjunk. Sóhajtott magában.
A hintó körülbelül negyedórát haladt, majd megállt egy udvar előtt. Az udvar bejáratánál piros lámpás lógott, s fénye alatt a földön a tűzijáték maradványai hevertek.
Az udvar kapuján át homályosan látszott egy szedánszék, amely a főépület bejáratánál állt. A főkapu előtt sok szolgáló várakozott, és amikor meglátták Jiang Suizhou-t, mind térdre borultak, hogy tiszteletüket tegyék.
Jiang Suizhou nem igazán szokott hozzá az ilyen tömeges hódolatokhoz, ezért felemelte a kezét, hogy felállhassanak.
Ekkor egy öregasszony, aki úgy nézett ki, mint egy boldog nagymama, odament hozzá, és mosolyogva mondta Jiang Suizhou-nak:
- Herceg, nagy öröm éri majd. A feleség már a szobában várja, hogy az Úr felemelje a fátylát.
Jiang Suizhou bólintott.
Tudta, hogy Jing-dinasztia szokásai szerint egy ágyas feleség elvétele sokkal egyszerűbb, mint a feleség eljegyzése. Egy kis hintót hoznak be az oldalsó ajtón, a férj maga emeli fel a fátylat, iszik egy pohár házasságkötő bort, és kész is.
Bólintott, majd elhaladva a tömeg mellett a főépület felé indult.
Léptei stabilak és lassúak voltak, ruhája lobogott, látszólag hideg és nyugodt volt, igazi felsőbbrendű kisugárzással.
Végül is, ő csak úgy idekerült a Jing-dinasztia világába, és egy halálra ítélt beteg lett, most pedig még a nászszobát is meg kell látogatnia, szembenézve azzal a szegény lánnyal, akit a Jing herceg erőszakkal feleségül vett.
Az a szegény lány..., de ő sincs jobb helyzetben.
Ezen gondolkodván, látszólag nyugodtan, de valójában nehéz léptekkel ment fel a lépcsőn, és nyitotta ki a nagy ajtót.
Az ajtón belül piros függönyök lobogtak, s a boldogság gyertyáinak lángjai imbolyogtak. A kétoldalt álló szolgálólányok vidáman mosolyogtak, és sorra üdvözölték őt.
Valaki bevezette a belső szobába.
Majd a gyönyörű kilátásban meglátta a férfit, aki a szoba közepén ült.
Piros ruhába öltözött, rétegesen, a fején egy hímzett páva mintás fátyollal. Kerekesszékében ült, kihúzva magát, a válla és a háta is egyenes volt, mint egy törhetetlen lándzsa.
Igen, mint egy fegyver.
Ez az ember magas, széles vállú, hosszú lábai szinte nem férnek el a kerekesszékben, nyilvánvalóan férfi!
Egy férfi, egy férfi, aki Jing herceg felesége lett, egy mozgássérült férfi.
...Az a " Huo asszony", akit feleségül vettem, nem lehet Huo Wu Jiu!
Jiang Suizhou megállt.
A tekintete a férfi kezén állapodott meg, amely a térdén nyugodott.
Az ujjpercek jól láthatóak, a kézfejen az erek kidudorodnak, s bár csak nyugodtan pihennek a térdén, olyan érzés, mintha bármikor el tudná törni az ember nyakát, megmutatva ezzel gyilkos szándékát.
Jiang Suizhou-nak nem tudni miért, eszébe jutott egy részlet a diákja dolgozatából.
"...Miután Nanjing utolsó uralkodója, Dingbei herceg által, Huo Wugui fogságba esett azért, hogy megalázhassák, megszakították a meridiánjait és eltörölték a lábát, majd feleségül adták Jing herceghez, aki arról híres, hogy a férfiakat részesíti előnyben. Miután Jing udvarában három éven keresztül viselte el a megaláztatásokat, s annak terheit, minden eszközzel azon volt, hogy megpróbáljon visszaszökni Beiliangba és meggyógyíthassa a lábát.
Utána azért, hogy megbosszulja az akkori sérelmeit, miután megölte Jing-et, saját kezűleg levágta Jing herceg fejét, és három évig a városkapu fölé akasztotta."
Ezért nem említik a hivatalos történelmi feljegyzések Jing herceget, s még a nevét is veszni hagyták.
Jiang Suizhou keze egy kicsit remegett.
Ha Hu Wujiao volt... ha tényleg Hu Wujiao volt.
Három év múlva, akit Huo Wujou lefejez, nem Jing herceg lesz, hanem Jiang Suizhou.
Feszülten bámulta a menyasszonyi ruhát viselő embert, próbált találni valami kis nyomot arra, ami azt bizonyítaná, hogy nem férfi.
De nem talált.
Jiang Suizhou elméje kissé kiürült...
- Felség... Felség!
A mögötte haladó Meng Qianshan, látva, hogy ő megállt egy helyben, hideg tekintetével, nem tudta, mit gondol, ezért gyorsan és halkan figyelmeztette.
Jiang Suizhou oldalra fordította a fejét.
Látva Meng Qianshan, aki megállt mellette, óvatosan, halkan azt mondta:
- Ideje felemelni a fátylat.
Igen, felemelni a fátylat.
Még nem láttam az arcát, ki tudná biztosra, hogy ő Huo Wujiao?!
Jiang Suizhou előrelépett, miközben próbálta magát megnyugtatni, és megőrizni hidegvérét, majd kinyújtotta a kezét, és felemelte a könnyű fátylat.
A vörös gyertyák pislákoltak.
A szemet gyönyörködtető vörös fényben egy sötét, hideg, zord tekintet találkozott az övével.
A szerző megjegyzése:
Jiang Suizhou felemelte a fátylat.
Huo Wujiao: Üdv! Feleség. (Magabiztosan)
Comments