A nap kényelmesen járja be szokásos útját az égen, s közben kellemesen melegíti fel a levegőt. Sugarai behatolnak a fák lombjai között, ezzel megvilágítva az erdő mélyét. Véleményem szerint ez az egyik legszebb erdő a Terra’hs Trómun területén, amely helyéül szolgált születésemnek, s ahol időről-időre visszatérvén elgondolkozom létem mivoltáról. A Niphar Képzőintézet egyik legnevesebb látványosságává vált ez a kis lakókörzet, s mégis csend és nyugalom őrzi most a gyakori látogatók ellenére. Késő délután van. A lakókunyhókkal körülvett Varázsfa tövében egyik társam ücsörög. Rangja már eléri a vadászokét és azoknál is a harmadik szintűt. Alkalmanként eljön ide és a gondolataiba mélyülve meditál vagy tervezgeti feladatait. Most utóbbi történik. Merengéséből hű társa, egy szellemfarkas rántja vissza, aki ideges ugatásával törte meg az idilli hangulatot és képet. Mint rangos vadász sok mindenről tud és kiveszi a részét, de arcára kiülő riadalom arra enged következtetni, hogy valami nagy baj történhetett. Hirtelen felpattan és rohan a lépegető felé, amelyen keresztül a Diákszállóhoz lehet utazni. Miután átlépett a kapun, az úton fut tovább. Az előbbi kellemes és idilli hangulatnak nyoma sincs, a nap, mintha eltűnt volna az égről. Sötétség és köd uralja a szigetet és egy lélek sem tartózkodik az egyébként igen forgalmas területen. Érezni a földön, ahogy feltört a mélyből származó víz, ahogy magához szólítja és hívja, hogy segítségére legyen. Majd az erdő szélén egy fához futott, ahol egyik diáktársa egy régi láncpenge által van fellógatva. Testét már kezdi elhagyni lelke és az élet-halál közötti határon várakozik. A lány azonnal kiszabadítja és a földre segíti majd gyógyítani kezdi. A pengék mélyen vájtak bele a nyakába egészen a húsáig ezáltal súlyos károsodást és erős vérzést okozva. Különleges víz és jégtechnikát ötvözi a családi gyógyító mágiával, amivel hamar visszarántja az életbe a haldokló lelket. Pánik uralkodik el az ifjún, aki sietve próbálja informálni a lányt. Közelebb érvén zaklatott és sietős párbeszédet lehet hallani közöttük:
- Kérlek, ígérd meg, hogy bármilyen úton, de eljuttatod a bátyámnak ezt a kardot! – kérte kétségbeesetten a fiatal, de számomra ismeretlen fiú, miközben átadta véres kardját a vadásznak.
- Megígérem, hogy magamnál tartom, de át fogod tudni neki adni. Ne aggódj, itt vagyok és segítek… Mindjárt alábbhagy a fájdalom.
Ezzel folytatta a gyógyítást. Próbáltam közvetlen közelükbe jutni, hátha változtat bármin, de miben is változtatna pusztán a jelenlétem?! Ő az egyik társam. Mellette vagyok, mint már oly sokszor. Most más lesz! Érzem! Láthatóan javul a fiú állapota talán őt sikerül megmentenie nem, mint a szegény pórul jártat a kis erdőcske mélyén. Én is koncentrálok. Ám egyik pillanatban minden megtörik, s a semmiből tűnik fel egy fekete, tüzes lándzsa egyenesen átszúrva társam vállát és tovább a gyógyulófélben lévő fiú mellkasát. Szívdobbanásnyi idő után a csuklyás ismeretlen könnyedséggel visszavonja fegyverét és tűnik tova a semmibe, ahonnan érkezett. A lány a fiú mellé esik össze és erejét használva próbálja gyógyítani magukat. Próbálna nyugtató szavakat suttogni, de a szájában összegyűlt vér nem engedi. Túl gyenge a teste, de már talán a lelke is. A felismerés keserű szájízt okoz, hiszen valahányszor találkozom vele oly csodásnak vélem, mégis gyötrelmesnek. A fiatal fiú egyszer csak felkiált fájdalommal telve és kissé vergődni kezd. Nincs kötése, súlyos sérüléseket szenvedett el és éppen megéli, hogy minden, ami természetes az ellene fordul: a teste, a lelke, az elméje és alapvető eleme a Tűz. Kikelve magából a vére szinte forr, s önmagát készül elpusztítani. A kiáltásra társam odakapja fejét és látom a szemében a felismerést. Újra látja megtörténni azt, aminek már az emléke is oly sok éve kínozza. Tudja, hogy mi játszódik le, ismeri a folyamatot, s most már végleg kétségbeesik. Életének fő félelme épp a szeme előtt játszódik le, ahogyan a testvére is meghalt éppúgy fog ez a szerencsétlen gyermek is. Ismeretlen reménytől táplálva kúszik közelebb és a kezét fogva próbál mosolyogni és megnyugtatni a fiút. Ebben a helyzetben ő többre nem képes. A fájdalmát, a félelmét és a legrosszabb érzéseit veszi át a biztos jót ígérve, miközben a tűz áldozatának mondhatni belülről égeti el sejtjeit annak kionthatatlan lángjai. Nincs, mi megfékezze. A lány az univerzum talán legszebb szavait ejti ki száján, mit ember meghall, azonnal a bűvkörébe vonzza még ha a halál küszöbén is áll. A fiú véres kezét felemelve még egy szimbólumot rajzol a kezére és ekkor elpattant bennem valami: Éld túl bármi áron! Egy belső késztetés arra sarkallt, hogy ezt kiabáljam, hogy először, ami létem során elhagyta számat ez legyen. S akkor egy hatalma fényrobbanás történt. Az egész terület befagyott, ami megrongálódott a harc során az újra ép volt, amit a tűz elpusztított az újra eredeti állapotába került. A környezetem és a jelenség megcsodálása után egy hihetetlen dolgot láttam. Hihetetlen személy állt előttem, egy oly régi barát. Ismeretlen okokból, de szívemnek talán a legkedvesebb lény maga a Fényhozó Csillag, s egy ifjonc yahmir.
„Amíg álmaink tartanak, minden lélek, mely áldozatává lesz egyetlen múltbeli döntésnek örök lámpásként utazza be az eget!”