Megjegyzés: színezett mondatok adott szereplőhőz tartozó "hangos gondolatok" (pl. vörös - Kashan, kék - Mysha)
Megérkeztem az Intézet szigetére. A kikötőben már egyenruhás személyzet várta, hogy segíthessenek a csomagjainkkal és fogadjanak is egyúttal minket. Egy jó fél napos utazás volt. Most reggel van. Friss, számomra kicsit idegen illatok kúsznak az orromba. A nyelvemen érzem a tenger sós ízét, melyet kevésszer tapasztaltam még életemben. Az otthoni tengerpart merőben más, mint a többi helyen. Itt még nagyobb a légmozgás is, melynek köszönhetően enyhe fuvallat érezhető időről-időre, mi kedve szerint játszik szabad tincseimmel. A talaj szokatlanul szilárd és a rajta nőtt fű számomra hihetetlen zöld színű. Kissé hűvöskés idő van. Az otthoni hőmérséklethez képest az itteni jóval alacsonyabb. Tűz honban az ökoszisztéma szinte teljes szimbiózisban él az elemmel. Ennek köszönhetően megváltoztak az élőlények és az ott élő állatok külsője és felépítésük is. Az éghajlat miatt is a normális hőmérséklet 40-45 fok. Kicsit megdörzsölöm a kezemet és igyekszem hozzászokni a változáshoz. A Dallistól kapott levelekből tudom, hogy milyen meglepetésekre számíthatok, bár megtapasztalni teljesen más. Szla’vent követve megindulunk a kövekkel kirakott úton. Előző éjjel megbeszéltük, hogy egyfajta távolságot tartunk a biztonság kedvéért. Hivatalosan, de informatívan mutatja be a helyet miközben közeledünk egy hatalmas fal felé. Az iskolát egy várfal veszi körbe, ami útként is szolgál, illetve régen egyfajta védelmi funkciót is ellátott. A rövid köves út után a magaslaton lévő várfalon haladva már nagyobb belátást kapunk a sziget belső területére. Az alsó szintet elhagyva a Diákszállóra lehet rálátni a legjobban. Különböző méretű és elhelyezkedésű épületek alkotnak egy piciny falut mondhatni. Építészeti stílusban, méretben megfigyelve őket teljesen rendszertelennek tűnnek. A szálló üres, ahogy tájékoztattak is erről minket. A hétvégére kimenőt kaptak a diákok, míg a közvetlen nyomozás folyik a helyszínen. A várfalhoz közelebbi oldalon egy közepes méretű házra emelem tekintetem. S azonnal tudtam, hogy valami éppen megváltozik bennem. Ettől a pillanattól kezdve rabja lettem valaminek és fogalmam sincs, hogy ez jót jelent számomra vagy pusztulásomat okozza majd. Igazából az a pillanat visszavonhatatlanul beleégett a tudatomba, a lelkembe, a szívembe. A ház udvarában magasra nőtt, hosszúszálú, finoman ringatózó fűnádak között egy nő állt. Hosszan és keskenyen mívelt kardra támaszkodott, melynek vége elveszett a növények tengerében. Fehér és kék színekben díszített harcos vértben állt, lehajtott fejjel. Finom, világos árnyalatú hajával közben a szél játszadozott. Némán állt tovább, mintha épp egy esküt tenne, melyet az örök magány kárhozatalával vagy a halál biztos tudatával, de beteljesít. Egy pillanattal később felemelte fejét, befejezvén esketett imáját, s a házra majd onnan az ég felé tekintett. Úgy érzem levegőt sem vettem, míg a távolból figyeltem.
Szinte fizikai fájdalmat okozott mikor elszakítottam tekintetem. Rasputyinra néztem, s fogalmam sem volt mit tükrözhetett az arcom az előbbiek után.
- Minden rendben Kashan? – kérdezte.
- Igen, persze. Csak nézelődtem – nyugtattam meg.
Válaszomat mormogtam miután sietve kerestem zaklatottságom forrását, de már nem láttam senkit a lenti területen. Néhány mély levegőt vettem és tovább indultam, hogy behozzam lemaradásomat. Közben Rasputyinnak is szóltam, aki a tájban csodálkozva ámult a messzeségbe. A történteken gondolkoztam az út hátralévő részében. A ruháról eszembejutott az álom, melyet az új kötésem estéjén láttam. Messziről láttam, de nagyon hasonlónak tűnt. A színek az Iwerai klánhoz kapcsolódtak. Vegyes érzéseket keltettek bennem az eddigiek bár azthiszem legjobban a harag dominál. Valahogyan beszélnem kell velük, hogy többet megtudjak. A várfalon egy idő után elágazik és további 3 út van, mint azt megtudtuk: melyek a főépületbe, a betegellátóhoz és a diákszálló felé vezetnek. Itt elváltak útjaink. Rasputyin Rose-t kísérve ment Rennával a betegellátó épülete felé, míg mi Szla’vennel elindultunk a diákszállóhoz vezető úton. Egy meredekebb lépcső vezetett lefelé majd egy kisebb falucskának nézhető szigetrészre értünk, amit már fentről is jól be lehetett látni idefele jövet.
- Na! Fiam! Ez a ház – mutatott egy nagy udvarral rendelkező 2 épületes szállóra – lesz a tietek. Dallis és a társa Rendall lakták be korábban. Úgy tudom, hogy már csak az öcséd cuccai maradtak bent, melyet rád bíznak, hogy rendezd. Minimálisan azért körül néztek és átkutatták a helyet a kivizsgálás során.
Közben a ház felé sétáltunk, mely messziről sokkal kisebbnek tűnt, mint amikor beérve az udvarra tüzetesebben megvizsgáltam. Elsőre kőházaknak tűnnek, de valójában egy fekete kristály vagy kőzetféléből építhették meg. Nem rémlik, hogy korábban láttam volna ilyet. A főépülethez egy nyitott rész kapcsolódott, mely kívülről is belátható volt. Edzésre szolgálhatott számukra ez a helyiség a bent lévő eszközök és felszerelések alapján. Ezen kívül egy kis házikó van külön, melybe szűkösen el tudna éldegélni egy ember, bár inkább raktárféleségnek tudom elképzelni mintsem lakhelynek. Az udvar is felettébb nagy hellyel szolgál, mely első ránézésre kihasználatlannak és elhanyagoltnak tűnik. A füvet szokatlanul magasra hagyták, már-már zavaró. A többi háznál nem láttam így elburjánzva a növényzetet. Ráadásul a föld irreálisan nedves. Tócsák láthatóak egy-egy ponton, ahol a víz összegyűlt.
- Értem -tekintetem az udvarról újra a házra majd nagybátyámra emelem. – Egyedül fogok itt lakni vagy más is be fog költözni?
- Úgy gondolom azt a föld honi ifjút ide melléd fogják beosztani, mert ő is tanrenden kívül került ide, de ebben nem vagyok biztos.
- Igen, az logikus lépés lenne részükről. Akkor lepakolok, illetve rendezem a cuccainkat.
- Tégy úgy! Én felmegyek addig az igazgatóhoz beszámolni érkezésünkről, utána még eljövök érted s eljössz velem a Tűz vagy másnéven itt Fuocris Trómunjára. Meginvitállak magamhoz utána pedig foglalkozunk a halaszthatatlan dolgokkal – itt jelentőségteljes pillantást vetett a kezemre.
- Rendben.
Figyeltem Szl’aven távolodó alakját majd hangos sóhajtással megindultam a ház felé. Az ajtó öreges kinézetével megtévesztően könnyen és hangtalanul nyílt. Egy közös szálló látványa tárult elém. Egy nagy központi helyiség tette ki a ház nagy részét. Két térfélre el volt választva, s hasonló bútorozással voltak berendezve. A ház legbelsőbb része adott helyet egy kisebb étkezőnek és konyhának, míg a jobb oldali kis helyiség a tisztálkodó hely volt, a bal pedig egy kisebb raktár vagy kamraszerűség. Egyszerű, de minden megtalálható volt ebben a fogadószerű épületben. A bal oldali térfélen lévő hely lehetett Dallisé. Látom a személyes holmiait míg a jobb oldali teljesen ki van pakolva csak az üres ágy és egy könyvespolc maradt. Elkezdtem rendezni öcsém könyveit és ruháját. Régebben gyakran pakoltam össze helyette is, hogy ne kapjunk büntetést anyánktól. Az emlékek keserű mosolyt hoztak arcomra, a gyász újra elöntött. Valahogy nem bírom elhinni, hogy meghalt. Bármilyen röhejes, de titkon azon reménykedtem, hogy majd hirtelen előbukkan a magas fűből az idióta vigyorával, hogy mekkorát alakított vagy kiderül, hogy elkeveredett valami túracsoporttal, mint kiskorában. Miközben elmélyedtem gondolataimban szinte úgy érzem, mintha egyre kevesebb oxigénhez jutna a tüdőm. Azért igyekeztem haladni a személyes cuccainak szétválogatásával, átnéztem őket, hátha valami információhoz jutok, ami segíthet a későbbi nyomozásban. Megtaláltam a leveleimet, amiket írtam neki. Elég sokat leveleztünk az elmúlt két évben mióta idekerült. A levelek között volt egy még félig megírt iromány, melyet nekem címzett. A szokásos módon rejtette el a levél tartalmát, melyet csak én láthattam. Egy rendkívüli felfedezésről számolt be. Mióta elérte a hajtó rangot kiküldetésekre is mehetett, s az egyik alkalom során talált egy régi fegyvert, amit nagyon szeretett volna nekem megmutatni. Habár nem lehet csak úgy mindenféle talált tárgyat behozni a Diákszálló területére, ő mégis kicsempészte, hogy megvizsgáljam majd neki. Hosszabban ír a kard kinézetéről, s arról, hogy mennyire leköti most ez az ereklye. Véleménye szerint a régi Nagy Háborúból maradhatott ránk, s rendkívüli aurával rendelkezik. *Emiatt kerülhetett volna bajba? De hát hogyan? Mindenesetre ez is egy kiindulópont. Gyors körbenéztem, de nem találtam semmilyen kardot a házban. Kint is le fogom ellenőrizni. Már nem sok maradt hátra a benti pakolásból így inkább azt szerettem volna befejezni. Összeszedtem a holmiját, s eldobozolva raktárhelyiségbe raktam. Egy dolog hiányzik még a kardon kívül, ami kicsit furcsa számomra. Találtam a szekrényén egy születésnapi köszöntő kártyát is, melyet Rendalltól kapott. Úgy néz ki tényleg jól kijöttek, mert egy rendkívül értékes vízhoni készítésű tároló kristályt ajándékozott neki. Ezt a kristályt sehol sem találtam viszont. A kard mellett ennek is utána fogok nézni. Átnéztem a szekrényeket, tárolókat s végül még a fal és az ágy következett. Bevett szokásunk volt, hogy ha valamit el akartunk titkolni ilyen helyekre tűz mágiát használva elrejtettük úgy, hogy csak mi tudjuk feloldani és meglátni. A falon sem találtam semmit így végül még az ágyat húztam el a faltól. Meglepően nehezen ment, mert az ágy istentelen nehéz volt. A házhoz használt furcsa kőzet volt az alapanyagja így igazából éppen-éppen csak kicsit mozdítottam el, de azt is nagy nehezen. Mindez már nem is érdekelt mikor megláttam, hogy az ágy alatti padlórészen egy kard lenyomata van belevésve. A korábban olvasott félig megírt levél alapján megismerem, hogy annak a leletnek a lenyomata. Próbáltam feloldani a mágiát, megvizsgáltam, de semmi nem történt. Fogalmam sincs, hogy ezzel most mit tudok vagy mit kellene kezdjek. Egy ideig elvoltam vele, de utána inkább visszatoltam az ágyat és úgy döntöttem később visszatérek rá. Nem sokkal ezután kopogtattak az ajtómon, s egy inas jött szólni, hogy idehordták a cuccaim, illetve egy óra múlva jön értem Szla’ven. Gondolom az igazgatóhoz megyünk majd s utána, hogy befejezzük a kötésem. Hirtelen elemi türelmetlenség jött rám. Igyekeztem kizárni a tudatomból, de egy ideje csak rosszabbodott a fájdalom, s nagyon jó lenne megszabadulni tőle. A következő órában igyekeztem összeszedni magam testileg és lelkileg egyaránt. Az ügyre koncentráltam inkább, hogy miket kellene kiderítenem és kikkel kellene beszéljek. Elterveztem, hogy az este folyamán biztosan körülnézek a Diákszállón is, hátha találok valamit. Miközben sorra vettem teendőim kipakoltam a magammal hozott holmikat és elrendeztem őket. Rasputyin ládáit is elhozták az inasok, melyeket csak behordtam a házba a másik ágyhoz. Gondolataim vissza-visszatévedtek a korábban látott nőhöz és az álmomhoz. Az álmok a misztikus mesékkel foglalkozó ábrándos víz honiakhoz kötődik bár ez elég szkeptikus hozzáállás. Mégis nekem ez volt az első. Valóságos volt, s habár az arcát nem láttam érzem egyfajta bizonyosságot, hogy valahogy kötődik hozzá. Kíváncsiság és gyanús óvakodás keverékét érzem vegyülni magamban azzal a személlyel kapcsolatban. Beszélnem kell vele! Kár az előítéletre és a feltételezekre bocsátkozni. Lassan időszerűnek érzem, hogy Szla’ven megérkezzen, úgyhogy kimentem az udvarra, hogy ott fogadjam őt. Kilépve az ajtón megéreztem a hűvös fuvallatot és a tenger ízének megszokhatatlan jelenlétét. Furcsa és nem túl kényelmes idő van errefelé. Idő kell, hogy megszokjam vagy lehet csak a fájdalom miatt élem meg rosszabbul a környezetváltozást. Pár perc múlva már láttam is nagybátyám közeledő alakját a várfal felől. Messziről intett, s közben én is megindultam felé. Miután összetalálkoztunk együtt indultunk meg a hatalmas várkastély felé, mely otthont adott a diákok okítására. Egyedi, a kultúrákból ötvözött stílus jellemezte, mely igazán lenyűgözővé tette az épületet és egyfajta varázslatos aurát kölcsönözött külsejének. A díszített homlokzat alatt belépve ugyanez elmondható volt az épület belsejére is. Rendkívül változatos, de ízléses kombinációkkal lehetett felfedezni a honok stílusait. Jómagam nem vagyok túlzottan érdekelt az építészeti stílusokban, de figyelemreméltó a tervezett kompozíció. Nem sokáig nézelődhettem a főépület belső terében, mert csak áthaladtunk rajta és a mögötte lévő udvarkertbe mentünk. A nem régen megismert utazóköröket, másnéven lépegetőket lehet felfedezni az udvar különböző helyein. Az udvar közepén már Rasputyin a professzorasszonnyal együtt várnak minket. Közelebb érvén Szla’ven köszönti őket, s én úgyszintén követem példáját.
- Üdv nektek! Rasputyint épp arról tájékoztattam, hogy az igazgató úr szeretne bemutatkozni és elmondani néhány dolgot nektek – magyarázta Renna. Érdekes aurája van valahogy. Több víz honival is találkoztam már, de valahogy ő másabb. Összeférhetetlennek tűnik harcias és komor kinézete az odaadó természetével. – Sajnos én nem tudok veletek tartani. Vissza kell mennem a Betegellátóra. Kiesett egy-két gyakornokunk és híján vagyunk az emberekkel. Azért nyugodtan keressetek, ha úgy adódik!
Gyorsan, céltudatosan eligazított minket majd kedvesen mosolyogva elköszönt tőlünk. Miközben elhaladt mellettem kissé meglökte vállam a sajátjával, mintha nem fért volna el, s én már vártam a kínzó fájdalmat. Nem jött. Kissé megkönnyebbültnek és felfrissültnek éreztem magam, sőt a közérzetem is jobb lett. Meglepődve pillantottam hátra, de már csak távozó alakját láttam és intő kezét. Visszafordítva tekintetem láttam, hogy Szla’ven is észrevette a történteket bármi is volt ez, de szemében inkább gyengédséget láttam. Egy nő miatt, aki víz honi és korántsem átlagos. Úgy érzem mintha mindenki titkolózna, s rejtegetne valamit valami nagyon speciális ok miatt. A problémáknak sokszor mi magunk adunk táptalajt. Alig várom, hogy elbeszélgethessek vele nyugodtabb körülmények között. Utunk és rövid ismertségünk alatt úgy tűnik Szla’ven lázadó típusú jellem. Remélem megoszt velem, amit csak tud. Rasputyin megköszörülte a torkát. Felkapom rá tekintetem, s most látom milyen rossz színben van. Sápadt az arca, s mintha teljesen ki lenne merülve szinte reszket.
- Na, fiaim! Gyertek! Felmegyünk – Fel?! – az igazgatóhoz és megkapjátok az eligazítást. Utána szabadulhattok is – szólalt meg Szla’ven.
- Ez jól hangzik uram! Én utána visszamennék a Betegellátóra, s a mai napot ott tölteném.
- Persze, menjünk!
Egymásra néztünk Rasputyinnal, biccentettünk majd csendben követtük vezetőnket. Az egyik bal oldalon lévő igen díszes és cifra lépegetőhöz mentünk majd az ismeretlen monológ elhangzása után egy szeles szigetrészen álltunk a levegőben.
Ó, magasságos sárkányok! Ghila”rta! Add kérlek, hogy ne hányjam el magam! Utálom a magaslatokat! Nem hiszem el, hogy nem lehetett az igazgatói irodát valahol lent elhelyezni…?! Mély levegőket véve próbáltam színlelni tovább, hogy nincsen semmi baj. Mégis mi lenne?! Hah. Mindenesetre nagyon érdekes berendezkedése van a szigetnek. Elég kicsi terület, de egy még normális mértékű zsúfoltság jellemzi. Az udvaron, ha lehet egyáltalán annak nevezni szinte minden megtalálható. A szél honi találmányoktól, a víz honi kristálybokorig, s a szélén az örökké lángoló tűz lámpásokkal egyetemben. Az igazgató, ahogy látom tudja, hogy szerezze be a Birodalom összes neves ékességét, vagy legalábbis egy részét. Nem csak engem ejtett ámulatba a hely sokszínűsége és rejtett értékei. Rasputyin, mint egy kis kölök, akit eleresztenek a szülei a szomszédnál nem győzött bámészkodni, s fel-alá el mászkálni.
- Fiam! Komolyan! Ne nyúlkálj már mindenhez! Hihetetlen! Haladnunk kell – nagybátyám igyekezett „fegyelmezni”.
Végül a rövid bámészkodás után elsétáltunk főépülethez, ami a sziget közepén állt. Szla’ven kopogott majd kitárult előttünk az ajtó. Az épület belső része egyszerű, de éppúgy, mint kint is varázslatos dolgokkal volt tele. Egy hatalmas előtéri szobába nyílt az ajtó, mely végében állt egy nagy asztal, s mögötte az úgynevezett igazgató. Hallott érdemei és tudása alapján valahogy idősebbnek képzeltem el. Egyedi varrású talárja nem tükrözi származását, s vagyoni helyzetét sem. Egyszerű mégis nemesi kisugárzása van, s talán még valami más. Sötét haja és szeme furcsa összképet ad a hozzá nem illő kicsit ravasz, de valahogy kedves ábrázatával. Egyből feltűnt az ujján kovácsolt gyűrű, mely egyike a hivatalosan bejegyzett mágikus tárgyaknak. Az igazgató családjának privilégiuma eme gyűrű őrzése, melyet a Sárkányok Köre szabott ki rájuk.
- Üdvözlöm igazgató úr! A megbeszéltek szerint elhoztam két új diákunkat önhöz. A minap érkeztek a szigetre, s készek voltak meglátogatni önt az adott körülmények mellett.
- Üdv néktek! Szla’ven! – köszöntött minket meglepően mély hangján. – Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam először is! Alsos Grove vagyok a Niphar Képző Intézet jelenleg igazgatója. Őszintén sajnálom, hogy eme tragikus és veszteségekkel teli események megtörténésének következményeképpen eshetett meg találkozásom veletek. Kashan kérem fogadd őszinte részvétemet!
- Köszönöm, magam s a családom nevében is!
- Mint tudjátok egy elég speciális helyzet alakult ki, s így kénytelenek voltatok csatlakozni diákjaink sorába. Igyekszem most egy átfogó tájékoztatást tartani, de ha a későbbiekben bármilyen kérdésetek vagy problémátok lenne, engem és a többi tanárt is bátran kereshetitek.
Bólintottunk, s vártuk a továbbiakat. Kérdésem az bőven van, de egyelőre türelmesen meghallgatom, mit készül mondani. A karomban érezhető fájdalmas lüktetés erősödése viszont megnehezíti a dolgom. Valahogy szabadulnék innen inkább.
- A mostani és a következő héten egy kivételes szünet lett kiírva tehát a tanárok és azok segédjeik kivételével más nem maradt a szigeten. Ez alatt az idő alatt megismerkedhettek a hellyel és feladatokat is fogtok kapni s tanáraitoktól. Utána a többi diákkal együtt megkezditek tanulmányaitokat itt nálunk. Tudnotok kell, hogy a gyakorlat megszerzéséhez csoportok vannak felállítva, így ti ketten automatikusan összekerültök és kivételesen kaptok magatok mellé egy Vadászt is, hogy teljes legyen az összhang. A kialakított lakókörzeti részetekbe még a mai nap folyamán be fog költözni és meg tudtok ismerkedni a kijelölt személlyel. A tantárgyaitok listáját és az egyéb információkat a tanrendről ezek a pergamenek tartalmazzák.
Ezzel átnyújtott nekünk egy-egy összefoglaló irományt a tudnivalókról, a helyről s ahogy látom térkép is van az iskola területéről meg a szigetekről is.
- Ajánlom nektek, hogy ezt a rövid időt kihasználva próbáljatok minél több hely és személyismeretet gyűjteni, hogy könnyebb legyen megkezdeni a tanévet. A kiválasztott Vadász társuktól úgyszintén tudnak segítséget kérni szinte bármiben. Remélem sikerül beilleszkednetek és bekapcsolódnotok, hogy itt folytathassátok a tanulmányaitokat! Valószínűleg rengeteg kérdésetek van, hiszen lehetetlen egy ilyen kis köszöntéssel kielégíteni az informálatlanság mély kútját, úgyhogy kérdezzetek csak szabadon!
Ez utóbbi kijelentése felettébb érdekes. Legalább tisztába van azzal, hogy kívülálló emberek jóformán semmit nem tudnak az Intézetről és annak valódi ügyeiről. Vagy, hogy egyáltalán mi van itt. Nem is értem. De eljött az én időm!
- Nekem lenne! – felkiáltásomra elmosolyodott, s várakozva nézett. – Először is köszönjük az üdvözlést. Mivel sok mindent még hallani sem lehet az intézményről, ezért megkérdezném, hogy miért ilyen titkos maga a létesítmény és a tanítások? És az egésznek mi az értelme? Mi célt szolgál ez egyáltalán?!
Éreztem, hogy Szla’ven mellettem megfeszül és élesen szívta be a levegőt. Alsos igazgatóról viszont semmit nem tudtam leolvasni. Nem volt meglepett vagy rosszalló sem. Nyugodt hangon kezdett el magyarázni.
- Jogos kérdések. Hm, hát hol is kezdjem. Az iskola hivatalos céljairól biztosan hallottatok, ami igaz is. Célunk a folyamatos fejlődés az elemekkel kapcsolatban, illetve a technológiák terén. Vizsgálódunk minden téren, ami megfordul a Birodalomban, azért, hogy fenntartsuk a biztonságot és emellett folyamatosan megújuló tanokkal fejlesszük társadalmunkat. Ez az iskola egyik jelenlegi fő célja. Régi, már kevésbé hivatalos irányvonalakat is követünk ezzel párhuzamosan. Mint például a kötéseket, mint jelenséget és magát a betegséget, amitől véd. Klánod igen erősen kapcsolódik ehhez a kérdéskörhöz, de mivel már halványulni látszott eme veszély jelenléte ez kissé háttérbeszorult. Illetve igen erősen hozzájárult az is, hogy súlyos vétket követtek el az Intézet területén, s jóformán kitiltásra került családod jelenkori generációja. Reméljük ez most változni fog, mert véleményem szerint korántsem tett jót az ügynek ez a kitiltás. Ugyebár és ezt utólagosan nyomatékosan kiemelném számotokra, hogy az iskola területén szigorúan tilos a politizálás és az ebből fakadó bármilyen jellegű intézkedés. Ha kiderül vagy gyanúra adtok okot, súlyos fegyelmi eljáráson vesztek részt! Khmm… - megköszörülte torkát és kissé nyugodtabb hangot folytatta. – Visszatérve a technikák mellett, mi népünk sajátja ugyebár a mágiával is foglalkozunk. Ez a Nagy Háború alatt bejövő új szegmense az életünknek viszont nagyon lassú és áldozatokkal teli úton sikerült jobban kiismerni és használni is. Ez az oka, hogy a Birodalom területén tiltott dolog mágiával foglalkozni vagy terjeszteni. A következményei a kisebb baklövésektől a teljes káoszig kiterjedhetnek. S a mesterséges Földön, mit Őseink hoztak létre nem akartunk efféle kockázati és veszély tényezőket kontrollálni. Így a szigorú tanításoknak, jelenlétnek és titoktartásnak ez a legfőbb oka. Ezzel lehet egyet vagy nem egyetérteni a Tanács beleegyezett az Intézet álláspontjába és megfelelően tudtunk működni. Természetesen voltak és vannak is problémák, de minden rendszernek megvan a maga hibája. Mindezután nem lesz meglepetés számotokra, hogy a mágiáról és az elemek magasfokú használatáról fogtok itt tanulni az általános tanulmányokkal párhuzamosan. Minél többet tudtok és vagytok képesek elsajátítani, annál magasabb rangot kaptok majd az Intézetben. Három rangot érhettek el, s annak megfelelően bővül hatáskörök mind jogilag, mind kötelezettségek terén – itt elég jelentőségteljes pillantást vetett ránk. Ha sikerül beilleszkedni Hajtókká váltok, s róluk úgy gondolom már biztosan hallottatok. Kiküldetéseket visznek végbe, s segítik a felettük járók munkáját. Miután képességeitek és tapasztalatotok alapján úgy látják, akkor lehetőség lesz Vadásszá válni. Ez egy már igen komoly rang, melyet nem ismernek eme falakon kívül. A korábbi feladatok mellett a tanításban és a Trómunok életvitelébe is belefolytok. S, ha olyan szintre fejlődik elemtechnikátok a Sárkányok Köre kitüntethet a Yahmir rang elérésének lehetőségével. Rajtatok áll, mit és mennyit fektettek bele, én csak sikeres évet kívánhatok nektek. Az út biztosítva lesz számotokra is, azzal, hogy azon jártok vagy egy saját ösvényen az rajtotok múlik.
Ekkor hirtelen megjelent Seggfej hadnagy. Komolyan, alig ismerem, de már a hangja alapján tudom, hogy ő az. Pfff! Mint valami dühöngő sakál ront be a társalgóba közénk.
- Igazgató, uram! Szla’ven megint megszegte a tilalmat! – közben nagybátyámra szegezi ujját, mint valami ítélethozó kardot. – Ez így nem mehet tovább! A tűz honiak aszerint cselekedhetnek, ahogy csak akarnak! Kérem, járjon el megfelelően az ügyben! Ez tarthatatlan! Az én felelősségem lett volna ott létem alatt idehozni… - rám néz – a Tallanas ifjút!
- Valym hadnagy. Először is megértem, hogy kellemetlen lett ez a szituáció, de nézze a jó oldalát, hiszen olyan sok mindent magára vállalva most kevesebb teher nyomta vállát. Jómagam küldtem oda Szla’vent, s a helyzet indokolja döntésemet, melyet természetesen a Körrel is egyeztettem. Itt lezárnám ezt a témát és inkább, ha jól látom a kért listát kérném el Öntől, mely előrébbvaló bárminél.
Valym szemei majd kiguvadtak a dühtől, de visszafogta magát. Úgy néz ki az igazgatótól tart valamiért. Azzal átnyújtott egy név listát.
- Uram, kérésére az összes személy, aki kapcsolatban állt az áldozatokkal összeírásra került, s jelezve van, aki már átesett a meghallgatáson. Próbáltam meglesni a neveket, de csak párat láttam a végéről. Lowaren Kellin, Iweraiak, Lehral profe…
- Köszönöm Valym! Arra gondoltam, hogy kisegítene-e minket?
- Szolgálatára, uram! – Érdekes. Kicsit olyan érzésem van, mint egy katonaságnál mintsem egy iskolai hierarchiában.
- Kérem, elvinné Rasputyint a gyengélkedőre? Megviselte az út és beszélgetésünk során inkább volt magánkívül, mint magánál. Gondoskodjon kérem az ellátásáról!
Egyként néztünk mindannyian rá és tényleg elég ramatyul nézett ki. Valym viszont nem hiszem, hogy eme kiemelkedő megbízatásra számított. Száját húzva, intett, s elköszönve távoztak a helyiségből. Az igazgató kicsit, mintha bocsánatkérően nézett volna nagybátyámra majd rám, s megköszörülte a torkát.
- Elnézést kérek, emiatt! Kashan számodra külön szeretném kiemelni a politika mentességet. Tudom, hogy külön diákként taníttattak, de a diszkréció fontos. Főleg a mostani helyzetben. Nem éreztem létfontosságát, hogy a másik fiatalember jelenleg többet tudjon a helyzetedről, majd megosztod vele, ha úgy látod jónak. Most pedig a kevésbé hivatalos és örömteli részét kellene elmondanom a jelenállásnak. Az öcsédet, Dallist a nyomok szerint öngyilkosság elkövetésének tettlegességét állapították meg.
Itt legszívesebben közbe szóltam volna. Elemi erővel tört rám valami ismeretlen gyűlölet érzet. Hazugság!
- Azonban az utóbbi kihallgatás során, amit az egyik közvetlen szemtanú tett úgy tűnik megcáfolja. A nyomozócsoport a következő 2 hétben ezzel foglalkozik teljeskörűen. Ha bármit megosztanál vagy felkeresnek téged, remélem készségesen segíted munkájukat.
- Igen, természetesen.
- Ha pedig késznek érzed magad rá vagy legalább elhatároztad magad, akkor Renna professzorasszony vár az azonosítás miatt… - közben felém jött és a vállamra tette kezét. – Rendben van, ha még vársz vele. Remélem idővel megtalálod te is a helyed itt!
- Igyekszem, köszönöm Uram!
- Szla’ven kérlek még maradnál néhány szóra?!
Szla’ven megköszörülte a torkát és kissé megilletődve nézett felém.
- Igen, őőő…
- Én addig elmegyek a professzorasszonyhoz, odatalálok – nyugtattam meg.
- Rendben, érted megyek utána.
Ezzel megfordultam, s elindultam visszafelé. Az út rövidebb mint, amire gondoltam vagy emlékeztem. A tudat, hogy a saját öcsémet holtan kell lássam, elkezdte valósággá változtatni, amit eddig próbáltam feldolgozni. Valahogy titkon reméltem, hogy ez egy tréfa persze a normálisnál durvább, de vártam… valamit. Valamit, ami megerősíti, hogy tévedés történt, s most úgy érzem minden lépéssel közelebb jutok ahhoz, hogy a remény elhagyjon. A Betegellátó bejárati boltívénél álltam. Úgy éreztem ólom nehézségű lábaim, nem tudnak tovább vinni. Tudom, hogy mennem kell. Muszáj. Próbáltam a kötelességemre koncentrálni, s idegesen léptem be a nővérekkel és ápolókkal teli folyosóra. Nyugodtabb helyre számoltam, de elég sok ember van itt. Egy központi részen lévő pultnál Renna professzorasszony úgy tűnik feladatokat oszt ki tanoncoknak. Mikor rám tévedt tekintete hamar befejezte a magyarázatot és útnak intve diákjait hozzám igyekezett.
- Kashan! – itt szomorú tekintetét rám emelte, aggódó volt. Aggódó, mit talán még a saját édesanyám arcán sem véltem felfedezni eddigi életem során. – Ha úgy érzed készen állsz és beszeretnél menni hozzá, akkor mutatom az utat.
Várta a válaszom. Készen állni? Készen lehet-e erre állni bármikor is? Bólintottam majd követtem őt egy hosszú folyosóra, melynek végében két őr állt. A lábaim, mintha tényleg ólomból lettek volna. A folyósó valahogy túl hosszúnak tűnt miközben haladtunk keresztül rajta, de egyúttal túl rövidnek ahhoz, mint amelyet kényelmesebbnek éreznék. Renna hátrafordult, s miután jelzőn rám pillantott megnyitotta előttem a szobát. Én pedig beléptem. Egy kis fehér falú kórterembe, ahol egy jégből készített lapon feküdt Dallis. Tudtam, hogy ez a látvány örökre bele ég az elmémbe, s soha nem fogom elfelejteni. Odamentem hozzá és néztem, némán, halkan gyászolva. Ezekben a percekben fogtam fel igazán, hogy nincs tovább menekülni és remélni. Dallis meghalt. Az öcsém itt fekszik előttem holtan, teste kihűlve, arca kifejezéstelen. Elment. A semmiből jött düh támad rám, s némán fogadom meg mellette, hogy a legcsúnyább kínhalált fogom adni annak, aki ezt tette vele. Fekete színű rövid hajának vége most fehéresek, a nyakán sebhelyeket halovány nyomai láthatóak, s a kötése a kezéről eltűnt. Ezek után leültem mellé, s némán néztem rá. Szörnyű így látni. Feszélyez, hogy itt van, s így. Csak nézem tovább és a gondolatok elhagytak. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de Renna nyitott be, s kérte, hogy lassan búcsúzzak el. Így tettem. Klánunk saját módja szerint köszöntem el tőle majd kimentem. A folyosón a professzorasszony és Szla’ven beszélgetett. Rám pillantottak és kedvesen, szeretettel a szemükben vártak rám.
- Ő az, kétségtelen – szólaltam meg rekedtes hangon. – Professzorasszony, később tudnánk még beszélni?
- Persze. Általában itt vagyok, gyere nyugodtan, amikor úgy látod.
- Köszönöm.
- Gyerünk fiam, menjünk! Köszönjük Renna, szép napot!
Ezzel átkarolt nagybátyám és elhúzott magával onnan. Segítség volt, mert hirtelen úgy éreztem lépni sem tudok, de valahogy tettem az egyik lábam a másik után. Csendesen gyalogoltunk az iskola felé majd az udvarra. Az egyik lépegetővel pedig tovább utaztunk.
- Ez az otthonom. Köszöntelek nálam, a Tűz Trómun kis szívében… - rakta vállamra a kezét, s mutatott a varázslatos helyre. mi elém tárult.
- Hm, ez valóban… gyönyörű – zökkenek ki a némaságból, mikor felfogom, hogy mily látvány tárul közben elém.
Egy hatalmas udvarféleségbe érkeztünk, mely egy magaslaton helyezkedett el és fentről kisebb lávafolyamok csordogáltak lassan lefelé keresve saját útjukat. Kellemes bár kissé mégis idegen érzés töltött el a trómunon. Valahogy másabb volt, mint otthon, de ettől függetlenül sajátomnak éreztem a környezetet. Azt hiszem számomra a legkellemesebb hely ez lesz. Igyekszem magamba szívni, minél jobban a számomra legfinomabb forró levegőt, s megérintem a lávát mely klánom saját másod eleme. Elképesztő ez a hely! Szla’ven hagyta, hogy szabadon felfedezzem a közeli területet s közben ezt-azt mesélt otthonáról, melyet ő maga kreált, kihasználva a hely adottságait. Házát inkább egy robosztus várnak lehetne leírni, melyet átjár a lávafolyam. Oldalról egy hosszú lépcső veszi kezdetét, mely felfelé vezet a magaslatra, illetve az udvarra. Meglepetésemre azonban, nem arra vettük az irányt, hanem egy hegy felé, melyről Szla’ven magyarázott idefelé jövet. Az Arif’l nevezetű hegyvonulat végéhez tartunk, mely egy hatalmas bejárattal rendelkező barlangot takar.
- Hát, fiam… eddig kísérhettelek, Innenstől már a te utad jő, amit egyedül kell megtenned. Ha beérsz… megtalálod azt, akinek a segítségével igazán egész lehetsz. Azonban mégis óvatosságra intelek. Az Őssárkányok vigyázzák lépteid – ezzel átölelt, s odébb állt.
- Köszönöm, megteszem, ami tőlem telik.
Még egyet biccentettem felé, s elindultam a hegy aljában lévő bejárat irányába. Ugyanaz az érzés kapott el, mint korábban otthoni Lahar barlangjában. Minél közelebb értem a hatalmas nyíláshoz, annál inkább volt kényelmetlen számomra a környezet. Rendkívül furcsa számomra megélni azt, hogy a láva vagy annak környezete valahogy idegenebb érzés kelt, mint például egy óceán melletti kikötő. Utam közben próbálom megfogalmazni magamban, hogyan is tudnám leírni az érzést és a tapasztalást. Szeretnék erről később Szla’vennel is beszélni, hátha nyitottabban kezelné ezt a témát és magyarázattal szolgálna számomra. Közben már beértem a barlangnak is nevezhető helyre. Utamat lávafolyam akadályozza, mi vékony rétegben nyújtózik a kissé meredek lejtőn. Nem tudom megkerülni, muszáj lesz átmennem rajta. Valahogy nem tölt el túlzott lelkesedéssel, hogy érintkezzek vele, viszont amennyiben át akarok kelni rajta nincs más választásom. Hangos sóhaj kíséretében végül elkezdek menetelni tovább. Igyekszem nem a fájdalomra összpontosítani, amit most már nem csak a karomban, hanem a lábamban is érzek. Rövid időn belül zsákutcába futok. A barlang gyomrában egy elég mélynek tűnő kráter található, melyből elég intenzív erőt érzékelek. Óvatosan közelítek és feszült figyelemmel szemlélem környezetem. A láva egyszer csak megmozdult. Lassú, de annál kecsesebb mozdulatokkal kezd kimászni belőle egy… ó igen, egy sárkány. Nem hiszem, hogy egy felnőtt példány lenne, annál jóval kisebb. Lustán mutatkozik be, s közben végig figyel. Tehetetlenné téve döbbent le eme mítikus lény szépsége, s a belőle sugárzó erő. A láva lassan pereg le pikkelyéről, s szemem megakad a mellkasánál lévő jelen, mely megegyezik a kezemen lévő kötéssel. Szemébe nézek, s lassan meghajlok előtte. Tekintete követ, s szemében, mintha kíváncsiságot vélnék felfedezni, mely átcsap egyféle várakozássá. Nekem se kell több. Miután elérkezettnek látom az időt óvatosan teszek felé egy lépést. Bátorságom és az elfogadás pillanatnyi nyugodalmával élve közeledem hozzá. Nem mozdul, csak figyel tovább. Odaérvén kezemet a kötésére teszem. Abban a pillanatban teljesen magától értetődő volt ez a mozdulat, szinte ösztönösen cselekedtem. Látom, ahogy a vonalak életre kelnek és a kötésünk kiegészül, egybeforr… egésszé válik.