top of page
Writer's pictureRya Awary

1.Fejezet: A lávamesterek utódja, Kashan

A penge megfelelő hosszúságú most már és a vastagsága is éppen megfelelő. Viszont tovább kell dolgozni rajta. Legalább 2-3 órás munka van vele és erre rájön az esztétikai szépítés. Igen, így tökéletes lesz és a tervhez mérten különleges. 3 nap alatt rendkívüli eredmény. 3 nap… Csak 3 nap telt el, mióta elkezdtem ezen az újfajta pengén dolgozni. Csak 3 nap telt el mióta anyám elzárkózott és visszatért a házba az a régi megmagyarázhatatlan üresség. Csak, oly 3 nap mit éjt, s nappalt átdolgozva próbáltam menekülni a tudattól, hogy az öcsém meghalt. A kovácsolás általi figyelemelterelés, mely pár nyugodt órát biztosított elmém és szívem számára egy pillanat alatt elröppen. Képtelenség ezt elhinni vagy megérteni. Próbálom feldolgozni, hogy nincs többé. A pillanatnyi pihenő alatt már kezdem érezni sajgó izmaimat és tudatom tompultságát. Szinte automatikusan kezdek tovább dolgozni a pengén az eddig monoton és erőteljes tempóban.

-       Kashan úrfi! – ránt ki egy halk hang a koncentrációból – Kérem! Megérkezett az új oktatója Valym hadnagy.

-       Most?! – kérdeztem rekedtes hangon.

-       Igen. Az édesanyja intézte még a múlt héten ezt az órát Önnek. A távoli vízhonból érkezett az Úr.

Mélyet sóhajtok, s nézek az egyik új szolgálólányra. Most meg sem próbálom leplezni idegességem. Nem nyújthatok túl kellemes látványt. Látom rajta, hogy megszeppen, hiszen ő csak a dolgát végzi, s nem érti neheztelésem irányultságát. Lerakom a szerszámot és megfelelően elhelyezem az eddig megmunkált darabot, majd elhaladva mellette megindulok a házba. Egy kisebb kitérőt téve rendbe szedtem magam, s utána mentem az órámra. Szüleim a Birodalom minden szegletéből hívtak oktatókat, hogy megfelelően kiokítsanak a hadvezetés és a stratégiai gondolkodás minden ügye-bajos dolgáról. Nyomós ok lehet, ha ezekben a napokban sem tűrhet halasztást egy-egy óra. A hallba lépve egy középkorú férfit találok. Szüleim portréját tanulmányozza éppen. Ruhája alapján elég sokat ad magára és öltözékére: egyből kiszűrhető magas rangja és vízhoni származása.

-       Örülök, hogy megtisztel a jelenlétével kedves Kashan úrfi. Az óránk legalább 5 perce elkezdődött – üdvözölt, s tette ezt oly módon és hangnemben, hogy tudtam nem leszünk jóban.

-       Elnézést kérek a késésemért Valym hadnagy. S üdvözlöm itt nálunk!

Megadva neki a tiszteletet próbálom elviselhetőbb irányba terelni ismertségünk irányát…

-       Hagyjuk is ezt! Inkább kezdjünk bele, ha helyet foglalt és nézi az anyagot bele is kezdek az elméleti alapokba.

Már láttam, hogy eldöntötte, hogy szemét marad és engem elkönyvelt annak, aminek. Tárgytalan az egész. Utasításának megfelelően tettem és hallgattam az anyagot…, illetve próbáltam. Újra eszembe jutott Dallis, az öcsém. Egyáltalán nem tudok koncentrálni arra, mit is magyaráz Valym a háttérben.

-       Meg tudja mondani, hogy milyen összefüggés okozta ezt az előbb hallottak alapján? – hangzik a kérdés.

Remek. Fogalmam sincs miről beszélt az utolsó 10 percben ez a barom. Látszik a szemében, hogy tudja, hogy megfogott. Az ellenszenv úgy néz ki kölcsönös, de ő még arra sem veszi a fáradtságot, hogy titkolja. Komolyan, pont most egzecíroztat?! Ennyit a híres kifinomult és gyógyító szellemiségű vízhoni neveltetésről…. Legalábbis Seggfej hadnagyot messziről elkerülhették eme okítások.

-       Á, szóval nem. Az egy dolog, hogy nem tud időben megjelenni az órámon, de még magasról is tesz rá a híres-neves klán előszülött fia. Rendben, hát akkor lássuk mit tud a gyakorlatban! – viharzott az udvarunk fele.

Nem válaszoltam. Követtem. Megmutatom én neki a gyakorlatot! Messze a legjobb kardforgató vagyok a környéken, ha teljes győzelmet nem is tudok kivívni igazi tapasztalatok híján, de nem fogok szégyent hozni a nevünkre. Viszont érdekes, hogy úgy jár, s kel a házunkban, mintha teljesen otthonosan ismerné. Ez felettébb zavar, hiszen sosem láttam őt itt korábban még csak vendégségben sem. Az udvarra kiérvén már térfélt választott az edzőpályán, s várta, hogy én is ugyanezt tegyem. Járása és tartása alapján igen gyakorlottnak tűnik harcművészetek terén. Én is felállok a helyemre és megteszem az üdvözlést felé, amit ő viszonoz. Ezután megkezdjük a párbajt. Meglepően gyors és pontos, de sikerült meglepnem. Stratégaként nem ilyesmire számítanak, de én gyakorlott kardforgató is vagyok. Nem fogom vissza magam. Látom, hogy egy igazi mesterrel van dolgom, s valószínűleg még meg sem erőlteti magát. Küzdünk egy kis ideje viszont én érzem, hogy kezd erőt venni rajtam a kimerültség. Nem gondoltam, hogy ilyen párbajban lesz még részem a mai nap során.

-       Uram! Elnézést! Kashan úrfi! – kiabál az új istállós fiú megszakítva ezzel párbajunk dinamikáját, s lejátszását.

-       Trendor, mi a probléma? Éppen az órai kötelezettségeimet teljesítem – talán egy kicsit élesebben hangsúlyoztam, teljesen akaratlanul…

-       Elnézést úrfi! Nagy baj van a Lahar barlangnál valami szokatlan történik! Az édesapja távollétében, ha valami gond lenne azt mondták azonnal jelezzük Önnek.

Idegesen állt egyik lábáról a másikra. Valami komolyabb dologról lehet szó. Az edzés kifejezetten segített egy kicsit, hogy magamhoz térjek. Napok óta a monoton mozdulatok által kicsit kiálltak az izmaim. Bár őszintén szólva el tudtam volna képzelni ehhez kellemesebb társaságot is. Ah, ha már társ… Sóhajtva fordultam vissza újdonsült tanárom felé.

-       Hát persze. Ne is zavartassa magát! Intézze csak el a klán ügyeit, hiszen az mindennél előrébb való!

-       Akkor távoznék. Köszönöm a mai oktatást – s formálisan távoztam, követve az inast.

Az istálló fele elmondta a jelentés részleteit, amiből számomra semmi lényegi információ nem hangzott el. A legegyszerűbb, ha odamegyek és kinyomozom. Az épület előtt már fel volt nyergelve egy tűzparipa, készen arra, hogy meginduljak vele. Fel is pattantam rá, ellenőriztem rejtett fegyverem meglétét majd dolgára bocsájtva Trendort vágtatva nekiindultam utamnak. Pha’ra az egyik legjobb ménből származott. Imádtam rajta lovagolni éppúgy, ahogy Dallis is imádta. Szélsebesen vágtattunk, s közben arcomat a kellemes langyos levegő simogatta. Egy jó félóra múlva meg is érkeztem a barlang bejáratához. Az út közben semmi szokatlant nem észleltem, s itt sem láttam semmit. Trendor elmondása szerint fura rengések indultak meg a tiltott hely belsejéből, s az ilyenfajta aktivitás esetén azonnal ellenőrizni szokta édesapánk. Viszont az ő távollétében ez most rám marad. Miután kikötöttem Pha’ra-t megindultam befelé. Mikor átléptem a bejáratának vonalát akarva-akaratlanul eszembe jutott, amikor gyerekként be akartunk szökni az öcsémmel. Apánk korábban még úgy nem tanított móresre minket, mint akkor. Az emlékre elmosolyodtam, de gyorsan elmúlt a nosztalgia röpke öröme. Mélyet lélegezve, óvatosan elindultam a barlang gyomrába. Lassan és figyelmesen lépdeltem a félhomályban. Egyre feszültebbé tett a környezet. Furcsa módon kezdtem érzékelni környezetem. A láva egyedi módon szinte családom sajátja, de most idegen érzést kelt bennem. Általában teljesen természetes számomra viszont most, mintha lenyomna az az erő, amit képvisel. Halványan, de érzem ezt a nyomást. Sosem volt ilyen tapasztalásom. Az aurája még több méteres távolságból is szinte éget. Közben egy fordulóhoz értem, amennyire látszik mögötte lesz a barlang fő terme. Kiléptem a fal takarásából befelé haladva. Egy alak állt nem olyan messze tőlem. Felfedezett, s felém fordult. Édesapámmal találtam szembe magam. Kétkedve közelítettem felé, de valóban ő volt az. Arcán jól látszódott a kimerültség és valamiféle idegesség.

-       Fiam! Kashan! Csakhogy megérkeztél – ezzel magához húzott és átölelt. Apám, ahogy én sem nem volt egy túlságosan érzelemfűtött ember. Ritkán mutatta ki, de akkor annak nyomós oka volt. Ez is egy olyan pillanat. A kelletnél tovább tartott az üdvözlés, mint máskor. Dallis halála felfoghatatlan számomra, de éppúgy szüleimnek is.

-       Édesapám!

Elengedett és komolyan nézett rám. Ismertem ezt az arcát. A legfontosabb ügyek tárgyalásakor szokott ilyen lenni. Titokban akart találkozni, még mielőtt hivatalosan haza nem érkezik. Ennek nyomós oka kell, hogy legyen.

-       Meglepődhettél, hiszen holnap érkezem haza. Az oka, hogy így hívattalak ide, hogy küldetést adjak neked, mint a klán vezetője, mint jelenleg egy tehetetlen apa, aki elvesztette egyik fiát – miközben beszélt mintha egyre gondterheltebbé és megviseltté vált volna arca. Jobban megfigyelve, mintha rövid idő alatt éveket öregedett volna. – Az öcséd ügyében kellene eljárnod.

-       Hallgatom. Készen állok rá, hogy teljesítsem parancsod! – biztosítottam hűségemről és elhivatottságomról.

Valamelyest enyhült a feszültsége, s egy kis szünet után folytatta:

-       Remek – itt a vállamra tette kezét majd megszorította ezután közvetlenebb hangnemben beszélt tovább. - Két fontosabb dologról lenne szó. Az egyik, hogy el kellene menned az Intézménybe és azonosítani – sóhajtott – az öcséd holttestét.

Szinte éreztem, hogy újra elönt a gyász. Semmit nem enyhült az a fojtogató érzés, amióta megtudtam, hogy Dallis felakasztotta magát. Még csak elhinni sem tudom. Mégis, amikor szó esik róla önkéntelenül letaglóz. Apámon is látom.

-       Mindemellett pedig nyomoznod kell. Gyanítom, hogy az öcséd nem öngyilkos lett, hanem megölték.

A kijelentésre megszólalni sem bírtam hirtelen. Valóban egyetlen percig sem tudtam azt hinni, hogy maga vetett volna véget az életének, s ez már reálisabbnak tűnik. Megfeszülve vártam a továbbiakat.

-       Nincs gyanúsítottam. Viszont a nyomozócsoport kiváltképp nem ad ki semmilyen információt az üggyel kapcsolatban. Sőt minden tanulót hazaküldtek egy hétre, amíg tart a nyomozás. Kiindulópontként az Iwerai családot kéne megfigyelni. Ketten is érintettek az ügyben. Talán tudhatnak valamit. Viszont azt tudnod kell, hogy a két család a jelenlegi helyzetben nem ápol kifejezetten jó kapcsolatot, tehát legyél óvatos! Az iskolában talán több mindent is kideríthetsz, ha elmész ottani diáknak. Szeretném, ha holnap jön a vizsgáló szerv által kiküldött illetékes akkor jeleznéd neki kérvényed.

Bólintottam. Megannyi kérdésem volt, s hirtelen nem is tudtam melyikkel kezdjem.

-       Ezek szerint esélyes, hogy az öcsém politikai nézeteltérés áldozata lett? Az Iwerai család, ha jól tudom sosem nézte annyira jó szemmel döntéseinket és álláspontunkat, de ez akkor is túl durva lépés lenne hirtelen. Vagy talán az öcsém is részese volt valamilyen küldetésnek?

-       Az biztos, hogy az öcséd tanulni ment oda, hiszen elmondtam nektek, hogy ameddig csak lehet nem szeretném, ha a politikával foglalkoznátok. Bár utólag belegondolva lehet nem ez volt a legjobb döntés. A lényeg, hogy nincs gyanúsított jelenleg, de vannak nyomok, amiken el lehet indulni. Azokra összpontosíts!

-       Értettem, nem fogok szégyent hozni a nevünkre, apám!

Ezután elmesélt pár dolgot még a küldetésemmel kapcsolatban. Megtudtam, hogy a családunknak tilos a belépés az Intézet területére egy-egy tanonc kivételével, mert régen megbocsáthatatlan bűnt követett el az egyik felmenőnk és a Sárkányok ítélete szólt felettünk. Minél többet hallottam igazából annál jobban dühített az egész. A helyzetünk és annak kezelése igazságtalan, s bele se tudok gondolni, ha ilyen dolgokat voltunk képesek megtűrni mibe csöppenhetett az öcsém?! Ki kell derítenem mi áll ennek a hátterében és nekünk mi közünk hozzá! Miután édesapám befejezte a történetet, elővette a Kristály Tollat. Családunknak köszönhetik az emberek, hogy van kötésük és biztonságban élhetnek. A kötések megvédik az embereket az elemek erőszakos ráhatásától, s ezeket a kötéseket mi alkotjuk, finomítjuk. Ámde, ennek is megvan a maga ára és ehhez van a toll. Egy-egy különleges kötés alkotásakor van egy visszahatás annak készítőjére. Ez lehet fizikális vagy mentális is. Azt, hogy ezt elkerüljük, a kötésmesterek különleges Kristály Tollakat használnak, amit Víz Honban készítenek. A tudásom viszont sajnos itt kimerül egyelőre ezekkel kapcsolatban. Családi technika ide vagy oda, mivel veszélyes és komoly következményei lehetnek rendeletbe adták, hogy csak 18 év felett lehet továbbadni az ezzel kapcsolatos tudást az utódnak. Nagyszerű. Említettem már, hogy ezt is most tudtam meg?! Vicc. Közben apám odament a lávához és belemártotta a Tollat majd elém állt.

-       Nem akarlak csak úgy odaküldeni egyedül. Főleg ilyen körülmények között. Mutasd a karod… - utasított.

Felé tartottam a karom. Megfogta, s mielőtt nekikezdett volna rám nézett, hogy készen állok-e. Bólintottam. Utána elkezdte rajzolni a kötést. Fájdalomra számítottam, de nem éreztem semmit. A szimbólumok viszont teljesen mások voltak, mint az alapkötéseken. Ezt meg tudtam állapítani. Sokkal különlegesebb karakterekből álltak és a színezete is más volt. Pár perc alatt végzett is vele, s én óvatosan tanulmányoztam újonnan kapott kötésemet, amihez hasonlót korábban nem láttam.

-       Ez egy különleges kötés egy lélektárshoz. Ennél többet nem mondok most, de ha eljön az ideje mindent meg fogsz érteni. Viszont sürget minket az idő. Én holnap fogok hazaérkezni. Megpróbálok az intézményi nyomozó előtt ide érni. Mindenesetre, a mostaniról senkinek egy szót sem, még édesanyádnak sem. Hazamész és megírod a jelentést! Utána zárkózz be a szobádba és pihenj, ha fáradt vagy ha nem! – parancsolta s közben kicsit aggodalmasabban nézte a karom.

-       Rendben, így teszek. Akkor holnap!

Búcsúzóul megöleltük egymást, s megindultam a kijárat felé. Pár perc múlva ki is értem, s Pha’ra már megnyugvóan nyerített felém. Odasiettem hozzá, s megnyugtattam. Ideges volt. Igazából én is most tudtam elengedni magam. Izzadt a tenyerem, a homlokom és szinte görcsbe van a gyomrom az idegtől. Eddig észre sem vettem. Itt kint a kellemes időn állva, simogatva ezt a nemes állatot nyugszok meg szép lassan. Valami van a barlanggal, de ezt már nem tudom most megkérdezni. Nem túl sokat morfondírozok ezen tovább, s utána mindenféle sietség nélkül nyugodtan felszálltam a paripára és megindultunk haza. Az úton emésztettem a hallottakat, s próbáltam tervezni. Stratégának taníttattak eddig, s most ismeretlen terepen kell lejátszanom egy meccset. Otthon leadtam Pha’ra-t az istállófiúnak majd bezárkóztam a szobámba jelentést írni. Mikor már a szobám felé tartottam észrevettem, hogy sajgott a kötésem. Nem vészes, de érzem. A jelentésben általános dolgokról írtam, semmi környezeti elváltozás csak valami apróbb mozgolódás történt a lemezeknél, s ez okozhatta a rengést. A legsemmitmondóbb mégis tudományos magyarázat a jelenségre. Tökéletes. Pihenés előtt még összepakoltam a legfontosabb holmijaim. Rejtett fegyver, egy-két fontosabb stratéga könyv, eszközök, ruhák. Ekkor viszont már a sajgás valóságos fájdalommal járt. A karomat nézve élénken világított a kötés vonala. Hirtelen gyorsasággal nőtt a kínzó érzés, amely áradt belőle. Lefeküdtem, egyszerűen úgy érzem nem vagyok képes semmire. Azthiszem egy pár percig még vergődtem az ágyba majd elragadott a sötétség…

Tudom, hogy álmodom. Érzem. Mégis valóságosnak tűnik. Egy mezőn vagyok. Sosem láttam korábban. A fű halványzöld, s finoman simogatja a lábam, ahogy fújja a szél. Kellemes szellő száguld végig a réten, de egy lelket sem látok. Újra érzem a fájdalmat. Elviselhetetlen s forróság és a düh, ami kezd felemészteni. Gyilkolni fog. Az ereim égnek, lenézek a kezemre és látom, ahogyan fénylenek, mintha láva folyna benne a tulajdon vérem helyett. Pokoli a fájdalom, ölni tudnék csak, hogy abbamaradjon. Elvesztem a testem irányítását, s térde esek. A környezetem már rég nem érzékelem csak a fájdalmat, s a vele járó tehetetlenséget. Megőrülök. Ám ekkor a vállamra teszi valaki a kezét, s gyorsan enyhül a kín, melynek már csak apró lángjait érzékelem testemben. Felpillantok vállam felett, hogy láthassam megmentőm. Kecses alakján vízhoni selyemből készített ruha fedi. Egyedi mégis visszafogott szabású egyenruha, melynek vállánál egy kékfarkas kitűző található. Ez egy fő klán jele kell, hogy legyen, de akkor, hogy hogy nem találkoztam vele?! Fogalmazódik meg bennem a kérdés, miközben tekintetem tovább siklik, hogy arcát is megvizsgáljam.


Kipattan a szemem és zihálva ébredek. Izzadva lihegek, s próbálom minél pontosabban visszaidézni az álmomban látottakat. Hajnal van még, de semmi kedvem visszafeküdni. Kimegyek edzeni. Muszáj levezetnem a feszültséget, ami bennem tombol. Jól esik a mozgás, ám kopogás hangja zavar meg. Várom, hogy ajtót nyissanak a szolgálók, de pár perc után sem sikerült beengednie senkinek a vendégünket. Nagyszerű. Sóhajtva megindulok és kissé idegesen tárom ki az ajtót, hogy köszönthessem kora reggeli hívatlan vendégünket. Meglepetésemre Szlaven-nel találom szembe magam, aki édesapám öccse és nem is emlékszem igazán mikor láthattam utoljára.

-       Kashan! Öcskös, jól megnőttél! – ölelt át úgy, hogy lehet a bordáim bánják. – Igazi legény lettél, katonának való. Szerencsénk van! Engedték, hogy én legyek a követ, s így eljöhettem haza. Édesanyád? Bátyjám?

Nagybátyjám nem mondható alacsony embernek, de tőlem még így is egy jó fejjel alacsonyabb. Ettől függetlenül olyan erős, mint 3 másik egyszerre. Letámadott kérdéseivel én pedig még csak próbáltam felfogni, hogy itt áll. Úgy érzem most már bármi megtörténhet.

-       Nagybátyjám, azt sem tudom mikor láttalak utoljára. Gyere beljebb! Értesítem anyámat jöttödről. Apám még nem érkezett haza, de ő is úton van erre.

-       Remek. Bár elég szomorú, hogy eme helyzet miatt láthatjuk csak egymást – itt hirtelen mintha teljesen elvesztette volna korábbi energikus auráját és elhallgatott. Gondolom Dallis-sal találkozott többször is a tanév során. Öcsém halála mindenkit megrendített: családunkat, rokonokat, klán tagokat, de rengeteg barátot és társat. Számunkra pedig felfoghatatlan. – Na, de beszéljünk akkor odabent.

Ezzel megindult én pedig beinvitáltam a tárgyalóba, hogy foglaljon helyet majd megindultam édesanyám lakosztálya felé. Kissé keserű szájízzel tettem. Tiszteltem anyámat, de mindig olyan érzésem volt, mintha egyszerűen nem tudna elfogadni. Vigyázott rám, a maga módján felnevelt, de a különbség akkor vált fájó megtapasztalássá, amikor öcsém megszületett. Sosem láttam úgy kivirulva, mint akkor. S valahogy ez a változás hozta meg azt, hogy amennyire sikerült közelebb kerüljek hozzá. Azonban úgy néz ki, visszatérnek azok a napok, amikor a szobájában gubbaszt és nem keresi társaságom sem. Gyerekként nehéz volt elfogadnom mostanra viszont már nem érdekel. Én tisztelem és támogatom és ez fordítva is igaz. Rosszat sem tudok rá mondani, de azt hiszem számára én sosem leszek elfogadott gyermeke. Régen az is eszembe jutott, hogy talán örökbe fogadtak, de tény, ami tény, hogy kiköpött hasonlóságok tükröződnek rajtam a szüleimet nézve. A fia vagyok az már más kérdés, hogy valóban annak tart-e. A legtöbb szolgáló pihenőt kapott a hétre, hogy a ház nyugodalomban virrassza öcsém elvesztését. Egy-két tag maradt a személyzetből, akik az alapvető dolgokat elintézik a mindennapok során, illetve anyám kísérői, akik kisegítették mind a munkában, mind a háztartásban. Közeledve a hálókörzethez látom, ahogy az egyik kísérő tálcával a kezében várakozik az ajtó előtt. Sápadt és kissé kétségbeesett pillantása rám vetődik majd egyből le is süti a szemét. Közli, hogy asszonyunk nem eszik és továbbra sem jön ki szobájából. Nyugtázva beszámolóját az ajtó felé fordulok és erőteljesebben bekopogok.

-       Édesanyám, kérem fáradjon ki! Szla’ven nagybátyjám érkezett meg, s fogadásodra várakozik a nappaliban.

Végtelennek tűnő pillanatok után meghallom lépteit és lassan nyílik a szobának ajtaja.

-       Köszönöm, hogy értesítettél Kashan. Adjatok nekem egy pár percet és utána csatlakozom hozzátok.

Ránéztem. Bármennyire is tanultam meg kezelni anyám dolgait, ahogy látom egy pillanat alatt elönt egyfajta elveszettség. Szemét kutatva, mintha elhagyta volna az a láng, amely szigorúan, de védelmezően pillantott ránk. Elveszett a gyászban. Önmaga árnyéka, s nem a Tűz mely árnyékot vetne önmagáról. Bólintottam, s ott hagytam magára. Fáj így látnom bármennyire is érzem távolinak magamtól. Visszatértem nagybátyjámhoz és társaságot nyújtva neki hallgattam beszámolóját az útjáról, az iskoláról majd engem kezdett el faggatni az itthoni dolgokról és az életemről. Ötletem sincs mióta nem láttam Szla’vent, s most feltűnően körbejárunk minden témát elkerülve a kényes részleteket. Valószínűsítem, hogy a történtek miatt látogathatott haza. Nem sokkal később édesanyám is megérkezett, s köszöntötte nálunk. Kissé megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy faggatásom abbamaradt. Figyelmesen hallgattam a felmerülő témákat a családokról, az iskoláról és az ott lévő szabályzatról. Időközben atyám is megérkezett. Szla’vent megpillantva, kissé megkönnyebbülve csatlakozott a beszélgetéshez. Én gondolataimba mélyülve hallgatagon szívtam magamban a friss információkat. Közben pedig a történteken gondolkoztam. Valahogy az egész helyzet idegesített. Nem kérdés, hogy ki akarom deríteni a történteket bármi áron, de nagyon sok kétes és homályos dolog van az üggyel kapcsolatban. Erős a gyanúm, hogy valami politikai dolog lesz a háttérben. Kétségtelen az is, hogy köze lesz az Iwerai családnak. Utólag megtudtam, hogy a tegnap megismert Seggfej hadnagy úgyszintén a vízhoni fő klán rangos tagja, s nem mellesleg az Intézet egyik professzora. Nem kerülte el a figyelmem a diszkréten megjegyzett múltbeli esetek megemlítése a klánunk és az Iweraiak között. Az abszurdum az egészben, hogy ezekről nem is igazán hallottam úgy korábban. Sőt, mi több a hallottak alapján úgy tűnik, hogy ezek a múltbeli eseményeknek köszönhetően a klánunk megítélése konvergál valami jogvesztett bűnbandáéval. Felfoghatatlan. A vízhoniak meg maga a szent áldozat megtestesült jelképeként virítanak ott a térképen. Visszagondolva alig találkoztam vízhoni népekkel. Egy-két tanárom származott onnan, de ők teljesen normálisak voltak velem. A kardkészítő mesterre is igaz ez, akivel találkoztunk Dallissal gyerekként. Mélyen tisztelt Valym hadnagy pedig nem hinném, hogy csak a politikai helyzet miatt akkora kretén, mint amennyire ma sikerült bemutatnia magát. Mindenesetre igen erős ellenszenv kezdett kialakulni bennem a Birodalom politikai ügyei és rendszere iránt. Miközben én magamban pörgettem az információkat és a gondolatokat végére ért a társalgás, s indítványozták a mihamarabbi indulást új lakhelyem felé. Oh igen, 5 évig senki nem hagyhatja el az iskola területét csak különleges engedéllyel. Nem fantasztikus?! Közben szobám felé vettem az irányt és az előre elkészített csomagomat felkapva úgy éreztem készen állok a küldetésemre. Az ajtóban már szüleim egymást ölelve vártak rám. Egy pillanatra megvillant közöttük az a fura és számomra érthetetlen kapocs, melyet néha érzékeltem közöttük. Édesanyjámat érkezésem szakítja ki az álomból, melyben talán elveszik azokban a másodpercekben. Kedvesen, s törődőn vesznek búcsút tőlem szüleim. Édesanyjám is magához szorít, s ígéretet követelve suttogja fülembe:

„Bosszuld meg a testvéredet!”

Tr’vandil Arely

(Kashan édesanyja, Thallanas fő klán nagyasszonya)






17 views0 comments

Recent Posts

See All

Comments


bottom of page