Édesanyjám kedvenc könyvét bújtam. Ő maga rengeteget írt és jegyzetelt a tapasztalatairól és vizsgálatairól, hogy fejlődhessen az orvoslás a klánunk javára, illetve a honok előnyére. Fáradhatatlan felfedezők voltak apámmal, kik szívvel-lélekkel az Őst, s az élőket szolgálták. E könyv is ékes bizonyítéka, mit vallok, s mire esküdtem. Ámbár ez más okból is különleges könyv. Féltett, s rejtett kincs, melyre korábban még pillantást se vethettem. Látom a betűket, de olvasni nem tudom. Ismerem a vonalakat, de értelmezni sem tudom. Szólítanak engem, de lépni képtelen vagyok. Csodálattal tölt el mégis, kezem remeg a félelemtől. Elejtem a könyvet. Nem értek semmit… A fű csiklandozza bokámat, néha megsimítja kedvesen, mintha megérezte volna idegességemet, s csillapítani vágyná azt. Elrejti a könyvet remélve, hogy ezzel semmisé tehetné a korábban történteket. Mi is történt velem… velünk? Futó léptek zavarnak fel az elmélkedésből. A bátyám, Morthil szalad felém, s zár óvó karjaiba. Ölelése féltő, szeretetteljes, de zaklatott. Eltol magától, s kezemet megfogva néz szemembe. Rövid, hamvasszőke hajában hópelyhek pihennek. Markáns és csibészesen mosolygó arca most feszült, s fegyelmezett. Meglepődőm hiszen sosem láttam őt így. Hogyan láthattam volna? S ekkor döbbent meg valóságom hamissága. Ez az ifjú a bátyám lehetne. Csakhogy én sosem láthattam felnőni. Ahogy ezt a könyvet sem foghatom a kezemben. Idegességem tovaszáll, s tudom megint olyanra vágyom mi nem az enyém, s nem is lehet. Nem helyénvaló. Elszakítom tekintetem a legkékebb íriszektől, s egy pillanatnyi időt engedek, hogy magamba szívjam meghitt otthonunk varázsát. Visszanézek testvéremre, s megszorítom a kezét. Bárcsak valóban megnyugtathatnám. Bár akkor megfoghattam volna a kezét mikor ugyanilyen kétségbeesettnek láttam. Fájdalmat látok a szemében, mint gyerekkorunkban. Hallom a suttogását annak a földön túli hangnak, mely megmérgezi elméjét. Tudom, hogy nem valóság, de attól még hozzám tartozik. Érzem, hogy belülről égeti a Tűz. Nem tud küzdeni, s fájdalmas sikolya változtatja át idilli udvarunkat klánunk sírboltjává. Újra átélem a tragédiát, mely lelkemet fogva tartotta mindig, mely gonoszan kísért gyermekkoromtól, ami élénken lebeg elmémben, mint a hóhér fejszéje az elítélt felett. Szívem ezer darabra hullik tehetetlenségem közepette míg testvérem ordítását hallgatom. Elemészti a belső tűz, melynek már nem ura. Teste elporlad, s a hűvös téli szél fújja az örök mező irányába mi megmaradt belőle. Sírok. Oly sokszor láttam, s oly sokszor tudtam, hogy én következem. Várom a sorom. Várom több, mint 13 éve. Rajtam is megjelennek a baljós jelek. Az ereimben a vér már aranylóan piros színben fénylik. A Tűz, melytől szabadulni képtelen vagyok. Érzem a fájdalmat. Megakarok halni? Hangzik fejemben egy őszinte kérdés, de nem én kérdezem. Megfertőz engem is ez a hang a kétségbeeséssel, s a haraggal. Nem, amíg lehet élnem kell! Erre esküdtem! Megesküdtem! Társam a halál, de még két különböző parton állunk. Élnem kell! Magam vagyok. Mysha…
- … a sérülése sokkal komolyabb, mint azt elsőre meg lehetett állapítani. Azonnal módosítanunk kell a múltkori kötését. Hívja Elrint! Speciális kezelésre lesz szükség különben elveszítjük… Mysha?!
Határozott és mély hangot hallok, mik az utasításokat kiadták. Ismerem. A fejem kótyagos, kinyitom a szemem és a hirtelen fénytől hunyorogva próbálok tájékozódni környezetemről. Iszonyatos fájdalmat érzek a vállamban. Ordítanék legszívesebben, de egy halk sóhajnál több nem hagyja el ajkaim. Meglátom közben a hang tulajdonosát Amkar Tallanast. Édesapám egyik gyerekkori barátja és a Tűz népének egyik fő klánjának vezetője. Szokáshoz híven most is aggódóan hajol felém és próbál segíteni szenvedésemen. Nem tudom, hogy a sok év alatt vezekelt-e vagy csupán az ígéretét akarta betartani, de egy rossz szavam se lehet rá. Sokszor kívántam, hogy bár feladná és eljöhetne a halál, amit annyira késleltetni próbál. Most már nem így gondolkodom róla. Inkább meghat kitartó munkássága és őszinte, lelkiismeretteljes elhivatottsága, miszerint meggyógyít. Már nem úgy gondolok rá, mint egy tűz honi, aki abból a klánból származik, mely elpusztította az enyémet. Lehetőségek szerint apám helyett, apaként óvott, bármi is történjék, s igyekezett segíteni mostohaanyámtól is elkerülni. Nézem kissé őszes haját majd az arcán látható feszültség ránt ki merengésemből.
- Mysha? Komoly komplikációk vannak a múltkori módosítással… megint hozzá kell nyúlnunk. Azonnal nekikezdek, amint jön Elrin. Fájni fog. Ki kell bírnod! Ne aggódj semmi miatt, minden rendben lesz.
Próbálok bólintani, de nem tudom, hogy sikerült-e ténylegesen megvalósítani. Nyugtatása ellenére inkább idegesebb leszek. Nem tudom mikor éreztem utoljára ilyen fájdalmat. Egyre inkább a kétségbeesés lesz úrrá rajtam. Kapkodom a levegőt, a fülemben sípoló hangot hallok és látásom még inkább homályosabbá válik…
Sikoltást hallok. A sajátomat. Szörnyen kimerültnek és fáradtnak érzem magam. Sokkal könnyebb lenne elengedni mindent. Pár évvel ezelőtt már majdnem sikerült megszabadulni a fárasztó és nehéz dolgoktól. Az Élettől. A családom meghalt, a klán feloszlatásra került, én pedig másik családhoz kerültem. Igazából pedig mégis egyedül vagyok… Az őssárkány is lemondott rólunk, a tűz honiak pedig szabadon pusztíthatják törzsem majd engem is. NEM! Elég! Ott van Lyth’rra. Itt van megannyi ember, akit megszerettem. Renna, hiszen ő is vár haza. Amkar pedig fáradhatatlanul küzd a kötésekkel. Szó sincs ilyesmiről! Ezek csak a félelmeim. Élni fogok és elérem a Fényt…!
Felpillantok. A szokásos szobámban ébredek a Fő Betegellátó Központban. Egyedül vagyunk a szobában Lyth’rrával. Nyugodt horkantást hallat és óvatosan feljebb kúszik mellkasomra. Vizsgálódik és ellenőriz, mint mindig. Ő is kap a perzselő fájdalmamból, amit a vállamban érzek vagy a Tűzből, mely megbújik a kötés mögött. Bár ne lennénk összekötve vagy legalább ez ne osztódna meg közöttünk. Másik kezemmel kedvesen megvakargatom nyakát, amit szeret bár sosem vallaná be. Megkapom a kívánt reakciót és engem is mosolygásra bír. Lyth’rra a nemes jégsárkány, kinek gyengepontja a nyakvakarás. Ez még inkább mosolygásra késztet. Bizalma és szeretete rendkívül sokat jelent számomra. S habár elveszítettük a tiszta a kommunikáció képességét mégis szinte még közelebbinek érzem magamhoz őt, mint bármikor. Érzi hangulatváltozásomat és hópelyhek hullanak ránk, melyet ő varázsolt nekem. Elmozdítva karom látom meg a piros fénylést ereimben. Éget és kellemetlen. Annyira utálom ezt a meleg érzetet, minden idegszálam érzékeli és lökné ki a testemből. A bőrömre hullott pelyhecskék finoman borítják be karom és adnak hűsítő érzetet. Elmerengve töltök egy kis időt így kedves társammal, amit senki és semmi nem szakít meg. A szobámban körbe nézek, s a szokásos üres és jellegtelen külleme biztosít arról, hogy bizonyos dolgok nem változnak. A kis szekrényen egy tálca van, amin egy levél, egy furcsa kinézetű étel és innivaló várakozik rám. Az ételt és a pergament látva Amkar hagyhatta itt nekem. Magam elé vettem és a furcsa tűz honi ételt. Alaposan szemügyrevéve, rendkívüli bizalmat szavazva egyetlen látogatóm kedves gesztusának, nekifogtam. Elég nehézkesen sikerült megennem, mivel csak az egyik kezemet tudtam használni, de igazán ízletes fogás volt. Kissé fűszeres, de tápláló kosztomtól úgy éreztem szó szerint erőre kapok. Ezután elolvastam a levelet is. Szokásos magyarázatát most írásba foglalta az eljárásról, amit alkalmazott. Vigyáznom és kímélnem kell magam. Pár csomagot hagyott nekem a raktárban, amit segítenek majd elvinni. A levél végén figyelmeztet a közelgő kihallgatásra, amin mostohaanyám küldöttje is részt fog venni, illetve tanácsolja, hogy minél hamarabb térjek vissza az Intézménybe és Rennával folyamatosan konzultáljak. Ezt kérnie sem kellett volna, mert rohanok is vissza, mit Otthonomnak tartok, mintsem Intézménynek. Felpattanék, de egyensúlyom elég bizonytalan. Vissza is huppanok az ágyra, mit részben reszketeg lábam és a rámtörő emlékek okoznak. Képek, hangok, érzések árasztanak el, s leginkább a Tűz tör elő bennem. Társam érzi a változást, s pontosan tudja mi zajlik bennem. Együtt dolgozunk az egyensúlyon, s közben igyekszem önmagam maradni. Évek óta szenvedek a kötésbetegségtől, amely a testvéremmel még gyerekkorunkba végzett. A tapasztalat okán a mentális részét már sokkal jobban kezelem. Nem tud rajtam eluralkodni a kétségbeesés vagy a harag. A fizikális részével már inkább vannak problémáim. Hiába tudom mentálisan feldolgozni ezeket a rohamokat, ha a testem nem bírja. A fájdalmat egyre rosszabbul viselem, s ennek már külső jelei is mutatkoznak. Lyth’rra mindent megtesz, hogy segítsen elviselhetőbbé tenni, de vagy az ő ereje kevés ehhez, vagy menthetetlen vagyok tényleg, s az állapotom csak rosszabbodik. Őszintén szólva régebben nem is hittem, hogy megélem a tizennyolcadik születésnapom. Túlélem! Nincs baj! Muszáj megküzdenem vele!
A tarkóm izzadt, s remegek, mint a nyárfalevél. Mélyeket lélegzek. Ahogy a levegőt befogadja a tüdőm, úgy igyekszem én is az emlékeket, amik az Intézményben történtekről felvillan. Valaki a szobám felé közeledik. Ketten vannak. Lépteik alapján az egyik Valym hadnagy a másik pedig Elrin lesz. Gyorsan igyekszem természetesnek tűnni. Rendezem a környezetem, a testtartásom, az érzéseimet, önmagamat. Mély levegő Mysha…
- …nem ajánlotta, hogy zargassák.
- Tudja engem nem érdekel, hogy mit ajánlott tűz honi tanácsadójuk. Mysha számára a legjobb környezetet mindig Víz hon tudta biztosítani. Kíván még vitatkozni ezen? Vagy a Főasszony kérelmééhez kell fordulnom?!
Pont az történik, amitől tartottam. Kedves mostohaanyám szívélyesen vár haza, hogy utána eladhasson a híres levegő honi hercegnek, csakhogy nyeresége származzon belőle. Na azt biztosan nem fogom hagyni. Elönt a színtiszta méreg, mely oly idegen tőlem. Úgy érzem itt helyben megtudnám ölni Valymot s végleg megszabadulnék a Főasszony egyik kutyájától. Oh Őssárkányokra még a végén tényleg csinálok valamit. Nem! Mély levegő. Látom, hogy karomban szinte izzanak az ereim. Kész, én is elégek itt helyben vagy magammal rántom ezt az egész kócerájt. Annyi mindent szeretnék még megtenni. Kis sárkányom jeges mázként hűti lelkem és testem. Megnyugszom újra. Szegényt teljesen kikészítettem. Megsimogatom, s kedvesen ölembe húzva vakargatom nyakát. Nem ejthetek hibákat!
Benyitnak a szobámba. Erin egyből keresi alakom, s röpke megnyugvás és biztató mosollyal fogadja ébredésem. A hadnagy kevésbé boldog. Valószínűsítem öntudatlan állapotomat akarta kihasználni, hogy hazavarázsoljon és megkapja a jutalomfalatot a zsákmányért.
- Nahát! Mysha kisasszony örömteli meglepetés, hogy ébren lehet látni. Méltóságos Fő asszonyunk aggodalmasan várja mihamarabbi hazatérted, s további gyógyításodat…
- Kisasszony! Hogy érzi magát? – Erin vág közbe a hadnagy mondandójába, kisegítést remélve a helyzetből.
- Megvagyok, jobban érzem magam. Kész vagyok visszatérni a trómunra szolgálatot teljesíteni, mit ígértem a Sárkányok körének – itt nézek határozotton nézek a vérebre – s mi mindennél előrébb való. Emellett tanúskodnom is kell a történtekről, amik a Diákszállón történtek – itt megvillantom tekintetem kihasználom a vadságot, melyet a Tűzből nyerek, s remélem ellenségem éppúgy megretten tőlem, mint jómagam.
Látom, ahogy meghökken. Tudom, hogy fél, hogy tart valamitől bár félelmének tárgya vagy miben léte nem világos, de egyelőre előnyt jelent számomra. Eközben Erin hozzám siet, ellenőriz. Motyog, s ellenérzéseit halkan belefűzi a kellemetlen csendbe. Valym elmosolyodik.
- Mysha, ön mindig meglepetést okoz, s a magáról szóló csodák nem alaptalanok. A kötelesség az első! – jelenti ki ellentmondást nem tűrően, mintha nem tudnám. - Teljesítse csak mire szavát adta. A szükséges dolgok úgyis elérik mikor eljön az idő – itt már vicsorgó és valami beteges mosolyt villant rám. Erin nem érzékel semmit. Ezt csak én ismerem vagy az, ki már nem képes többé létezni e földön.
- Örülök, hogy tiszteletben tartja kérésem. A Fő asszonyunknak még ma levelet írok, hogy a szükséges ügyek se maradjanak parlagon. Erin segítenél elkészülni? Még ma vissza kellene utaznom…
- Természetesen. Az alapvizsgálatokat el kell végeznünk ebből Amkar nem engedett! Utána segítek, amiben csak tudok.
Hálásán pillantok és mosolygok rá. Mindig számíthattam a Betegellátó tagjaira. A távoli családomat részben ők teszik ki. Ez nem változik és azt hiszem sosem fog.
- Valym hadnagy! Nem szeretném feltartani. Hamarosan visszatérek és jelentkezem a professzori körben. Köszönöm látogatását – fordulok hozzá, s esélyt nem adva a maradásra távozásra késztetem. Látom, ahogy keskeny vonallá húzódik szája.
- Kérem! Legyen óvatos a visszaúton.
Ezzel távozik. Ekkor Erin elérzékenyült tekintetével találom szembe magam és átölelve potyogtatja könnyeit. Nálam fiatalabb ápoló tanonc, de elszánt és lelkiismeretes tagja a Betegellátói Intézménynek. Jómagam is adtam neki órákat, s egy-egy kezelésemnél részt vehetett. Azt hiszem ő maga se tudja, hogy örül vagy bánja, hogy erre a területre jött gyakorlatra, de megviselték minden alkalommal a tapasztalatok. Úgy gondolom nekem kéne zokognom, de helyettem mindig megtette Erin, s jómagam méltóságom megőrizve álarcom, miként a jeges és zord kisasszonyként titulált megmaradhat a külvilág számára. Ígéretét betartva a szokásos rutin vizsgálatok után elengedtek. Amkar által előkészített csomagot, s a ruháimat visszakapva elindultam a Lépegetők útvesztőjében a második otthonom felé az Intézménybe. Tudom, hogy ami a mai nap vár még rám csöppet sem lesz kellemes számomra és Lyth’rra számára sem. A kihallgatás alatt nem hibázhatok. Ezután mihamarabb össze kell szednem magam és a legjobb formámat hozni. Megpillantva a szigetvilágot, melyen elterül szívemnek egyik legkedvesebb helye, most mégis a gyönyörű látkép mögött úgy érzem lassan, belülről folyamatosan árasztja el a rothadás ezt a csodát. A kastélycsarnokot nézve eszembe jutnak az elvek, miket Lyth’rrával megfogadtunk a Sárkányok Köre előtt. A most történtek után viszont érzem, hogy megváltozott bennünk valami…
Készek vagyunk ölni… az Igazságért!
Lyth’rra a Jég küldötte (Mysha lélektársa)