Szla’vennel vágtatva távolodtunk el otthonomtól. Meglátása szerint félnapos lovaglás után érkezünk meg utazásunk első fontos pontjához. Az időt és a helyet kihasználva nagybátyjám elkezdett mesélni immár kendőzetlenül az iskoláról, a szabályokról és a történtekről. Elmondta milyen szigorítások vannak a tűz honiakra nézve, mely csöppet sem tetszett. Egy múltban történt gyilkosság miatt egyre inkább úgy tűnik igyekszenek kiszorítani a tűz honi tanulókat az iskolából. Szla’ven régen felesketett, hogy az iskolában marad, mint professzor, s hűségét a száműzetéssel adott biztosítékkal pecsételte meg. Ehhez képest a víz honiak, kik áldozatként és jótevőkként vannak számontartva egyre nagyobb befolyással rendelkeznek. A hallottak alapján ezt vélem leszűrni legalábbis. Komolyan, megőrjít ez az állapot. Csak érjek oda! Esküszöm megmutatom, hogy tűz hon népéről alkotott félelmetes mendemondákat milyen megtapasztalni a valóságban. Porrá égetem, aki az útamba áll! Nem tudom, mi idegesített fel valaha ennyire életemben egyáltalán… Ez az úgy nevezett Intézet a mihaszna víz honiakkal együtt. Vagy én vagy az a hely a bűnösökkel együtt lesz átkozott! Forrongtam magamban. Ghila”rta! Az igazságtalanságot sosem bírtam. Felmérem a játszóterepem, s utána kiiktatom a nem kívánatos bábukat a meccsből. Stratégaként kell kezelnem a helyzetet. Nagybátyám elmondta, hogy az Iwerai ikrek szemtanúi voltak a támadásnak és egyikük már be is számolt a látottakról. Jelenleg ők is gyászolnak mivel Iwerai Rendall is áldozatává vált az aznap történteknek. Hallomásra is elég árnyaltnak tűnik az egész. Úgy érzem egyáltalán nem lesz könnyű dolgom viszont gyanús, hogy ennyi minden köthető az egyik víz honi főklánhoz. Lehetőségem szerint megpróbálok beszélni az ikrekkel, ami esetleg nagyobb rálátást adhat számomra. A Szla’vennel való beszélgetés és utazás alatt úgy éreztem repül az idő. Rövid idő alatt megkedveltem személyét és igazságtalannak tartom, hogy kötelezték őt a maradásra csak azért, hogy megtarthassa hivatását. A hegyeket elhagyva egy kis fogadó házhoz érkeztünk. Ezek a kis szállóhelyek arra vannak felállítva, hogy bárkinek menedéket vagy pihenő helyet biztosítsanak amennyiben szüksége lenne rá viszont nincs hova mennie. Úgy tűnik ez a ház nincs használatban jelenleg. Örültem, hogy hamarabb megálltunk így több időm marad, amit még nyugodtan és kellemes közegben tölthetek. A tűzparipákat elláttuk majd csomagjainkat becipeltük. Mind a ketten csendben végeztük a dolgunkat. Kivételesen vártam, hogy megálljunk egy kis pihenőre, mert istentelenül fájt a karomra rajzolt kötésminta. Próbáltam figyelmen kívül hagyni az utazás során, de nem akart enyhülni inkább csak rosszabbodott. Néha megizzasztott a maró érzés a minta vonalán. Szla’ven mintha csak a gondolataimban olvasott volna figyelte mozdulataim mikor behordtuk a dolgaink az egyszerűen berendezett szállónkba.
- Kashan! Figyelj, ma napnyugtakor fel kell szállnunk a hajóra, amely Lángmezőség fő kikötőjéből szállítja át a diákokat, utazókat és tanárokat az Intézetbe. Jól gondolom, hogy fáj a kötésed, amit apádtól kaptál?
- Igen – meglepődve bólintok.
- Beszéltem apáddal erről, s nem vagyok biztos benne, hogy ez egy bölcs lépés volt. Azt mondják nem jó dolog, de engedelmeddel a teljes megtapasztalás útját elvenném tőled és pár dologról beszélnék – intett komolyan. Közben elé ültem és karomat felrakva az asztalra mutattam a kötésem.
- Figyelj, a kötésed elég egyedi. Lélekkötés, amely egy másik élőlényhez köt kockázatok nélkül. Ő lesz a lélektársad, akivel hamarosan találkozni is fogsz. Miután berendezkedtél és meglátogattad az igazgatót is el foglak kérni, s találkozni fogsz vele. Míg ez nem történik meg az idő múlásával csak rosszabbodni fog a fájdalom. Itt ez a kenőcs – vett elő egy fekete dobozos tégelyt, s elém rakta az asztalra – ezzel kend be éjszakánként, ha véletlen valami közbejönne és 3 nap alatt nem megyek érted akkor reggelenként is kezdd el használni. Értetted?
- Igen, ekképpen fogok tenni. Köszönöm. Egész nap éreztem, hogy fáj, de úgy gondoltam normális. Apámmal nem volt időnk túl sokat beszélni a kötésről. Sosem láttam még lélekkötést – közben végig simítok a mintán. – Úgy tudom ehhez különleges engedély kell már vagy tévedek?
- Nem, fiam. Nem tévedsz. Utólagos engedélyt kaptunk rá – kacsint rám és hahotázik egy jót. – No de, fogjuk a cókmókunkat és szálljunk hajóra.
Hát ezután a kijelentés után én voltam az, aki nem bírta visszafogni hitetlen horkantását.
- Hm. És hogyan tervezzük ezt innen?
Szla’ven közben felállt és az egyik díszített ajtó felé indult meg. Elővett egy hasonlóan díszes kulcsot majd kinyitotta az ajtót. Minél jobban ráláttam a szobára annál jobban jelen volt számomra az a fura érzés, mint amit a barlangban is tapasztaltam már.
- Ezen keresztül – mutat befelé és ha látom egy rúnakörre. – Lépegetőknek hívják, amelyet ősidőkben készítettek a mágiahasználók. Utazásra rendeltetettek. Ez a lángmezőségi kikötőjébe visz egyenesen. Siessünk és a hajón majd pihenhetsz is egy keveset!
Bólintottam. Nem kell kétszer mondania, mivel amióta leültem legszívesebben odatáboroztam volna. Legyünk túl az utazáson és mihamarabb érjünk oda. Kezd kimeríteni a folytonos fájdalom. A csomagjainkat behordva beálltunk a körbe és számomra teljesen idegen nyelven hangoztak fel szavak. A következő pillanatban egy zsákutcában voltunk, amelyből szabad rálátás volt a kikötőben álló hajókra. A következő pillanatban, mintha gyomron vágtak volna úgy éreztem magam, s nagybátyám óvatosan paskolta meg a hátam.
- Elfelejtettem mondani, hogy rosszullétet okozhat az első pár használat – zavartan, mosolyogva vakarta fejét közben a másik kezével. – Rendben vagy?
- Hah… igen. Persze – bár hangom jócskán nem ezt tükrözte.
Szemmel láthatólag őt sem győztem meg, de egy hangos sóhaj után átvett még egy ládát és megindult. Követtem őt míg egy hatalmas hajó előtt meg nem állt. Azonnal munkások jöttek segíteni pakolni. Ekkor egy szigorú tekintetű, magas, szőke hajú nő sétált felénk. Kontya lazán volt fogva és kicsúszott belőle itt-ott pár tincs. Szűk, ha tippelnem kellene iskolai rend ruhában volt. Csípőéjére egy kardtartó volt erősítve. Izmos és atletikus testfelépítéssel rendelkezik.
- Ő Renna professzorasszony. Az Iwerai klánból származik – suttogja felém Szla’ven.
Remek. Még egy Valymhoz hasonló karótnyelt tanár, aki szintúgy az Iwerai klánhoz tartozik. Nem baj, megfigyelem, hogyan köszönt és vele együtt minden apró rezdülést, ami elárulhat valamit.
- Szla’ven! Kashan úrfi! Üdvözöllek titeket! – köszöntött és az előbbi gyanúim EGYETLEN pillanatra szertefoszlottak. Megjelenésével és az őt körülvevő aurával ellentétben nagyon kellemes és meleg hangon szólított minket. Kellemes mosollyal arcán inkább szépsége tűnik fel az embernek. – Tudtommal mindenki megérkezett már. Ti is el tudjátok foglalni a kabinotokat és indulhatunk is.
- Renna professzorasszony! – köszörülte torkát nagybátyám. - Köszönjük értesítésed. Minden rendben ment az utazás során?
- Oh igen. Szerencsére épp időben érkeztem. Remélem a továbbiakban is kedvezően fognak alakulni a dolgok.
A hajóra ezzel egy időben egy hordágyat visznek fel s ha jól látom egy fiatal lány fekszik rajta. Utána egy korombeli ifjú kullog. Kíváncsi vagyok őket mi sodorta erre a fantasztikus helyre… Tekintetem ezzel visszairányul az előttem álló két emberre s őket figyelem tovább. Nem ismerem régóta a nagybátyám, de ne mozduljak innen, ha nincs zavarban ezelőtt a nő előtt. Még a hangja is másabb. Ránézek kettejükre és a korábban leírt benyomás teljesen semmivé foszlik, minden hivatalosság és hidegség eltűnik. Mintha a professzorasszony is hasonlóképp lenne zavarban. Ámde, ezek csak pillanatok benyomásai. Tekintetét rám emeli és őszintén érdeklődően néz.
- Üdvözlöm Renna professzorasszony!
- Kérlek fogadd részvétem a történtek miatt! – mondta egy kisebb szünet után.
- Köszönöm, a családom nevében is… - őszintének tűnt. Ettől függetlenül kíváncsi vagyok a reakcióira mivan, ha én nem vagyok olyan barátságos. - Sok mindennel kell megismerkednem még és mivel családunk nem látogathatja e földet így elég idegennek érzem magam. Remélem kérhetem esetleges segítségét, tanácsát tanulmányaim alatt!
Az arcán megértést látok mintsem bosszúságot vagy bármilyen más rosszindulatú kifejezést. Az a benyomásom, hogy ő teljesen más, mint Valym.
- Természetesen. Bármi van keress nyugodtan. A betegszállón dolgozom, amely egy elkülönített épület a szigeten, de amiben tudok segítek – kezével vigasztalóan karomat dörzsölte és bátorítóan mosolygott. Kicsit szégyellem tévedésem. Viszont tényleg semmi mesterkélt szándékot nem vélek felfedezni rajta.
Bólintok, s enyhén meghajolok irányában. A víz honiaknál tudom, hogy ez a tiszteletadás jele így udvariasan fogadom válaszát.
- Foglald el a kabinod Kashan. Én is rövidesen csatlakozom hozzád. A professzorasszonnyal még pár dolgot megvitatnék előtte.
- Rendben.
Ezzel magukra hagyom őket. A hajón a személyzeten kívül nincs sok utas. Körbenézek, hogy látom e a korábban felszálló utasokat, de a hajó fedélzetén biztosan nincsenek. A karomban lévő fájdalom erősödött így a kabinok felé vettem az irányt. Felavatom a kapott krémet és egy kis pihenés is jól esik majd míg oda nem érünk. A legénység egyik tagjától megkérdeztem, hogy hol van a helyünk majd elindultam megkeresni. Hamar meg is találtam s a folyosón az előttünk lévő nyitott ajtónál találkoztam a két fiatallal. Egy barna hajú, sovány, de jellegzetes föld honi kinézetű lány feküdt az ágyon bár ahogy látom rendkívül legyengülve. Az ágy előtt egy széken pedig a srác óvón őrizte őt. Kezében egy sarló, s azt tanulmányozta. Az ajtóhoz érvén felém nézett és köszöntött. Egy kis nemesi család sarja lehet. Öltözéke nemesi és tiszta, de látszik rajta, hogy munkásember. Viselkedéséből ítélve nem tudja ki vagyok.
- Üdv! A nevem Gregoy Rasputyin. Te is az Intézetbe vagy hivatalos? – érdeklődik, s közben egy kézmozdulattal beljebb invitál a szobájukba.
- Üdv neked is, szólíts Kashannak! A Tallanas családból származom – nyújtok kezet feléje, mit el is fogad. Úgy tűnik illem és szokások terén tájékozott, de házak terén nem. Feltételezésem szerint vagy kereskedő lehet vagy valami vadász tanító. – Igen, én is odautazom. A társaddal… - kezdem kicsit bizonytalanodva a kérdést – mi történt? Elég betegesnek tűnik.
- Épp emiatt kényszerültünk idejönni. Egy támadás áldozatai vagyunk s Renna hadnagy szerint az egyetlen esély Rose számára, ha folyamatos kezelésen vesz részt az Intézetben. Én kevésbé sérültem, de nekem is szükségem van kezelésre szóval így kerültünk erre a helyre – hangja kissé ideges és szomorú volt. El tudom képzelni mennyire vágyik ide. A föld honiak is valamilyen szinten maguknak valóak, de rendes népség. Hagyományokat tisztelő egyszerű emberek, akik inkább kerülik ezt a hivalkodó közeget, illetve a politikát. A rendet, a békességet és a jó gazdaságot szeretik.
- Értem, ez elég komolynak hangzik, ha itt kezelhető csak. Milyen támadás volt, ha megkérdezhetem?
- Nem tudom mennyit hallottál a véletlenszerű halálesetekről, ahol a kötések eltűntek az emberekről. Hát valami ilyesmi volt a miénk is csak a professzorasszony időben odaért és emiatt éltük túl. Hálásak vagyunk neki…, de sok minden érthetetlen – hajtja le fejét, valószínűleg újraéli az emlékeket. Inkább nem faggatom tovább.
- Őszintén sajnálom! Remélem mihamarabb újra egészségesek lesztek Rose-zal.
Felálltam, s jobbnak láttam magára hagyni inkább. Távozásom előtt felajánlottam, hogy készítek neki egy rendes fegyvert, s úgy éreztem ezzel honorálom beszámolóját és az információit, mit kaptam tőle. A szobába lépve megkerestem a kapott gyógyszert s bekentem vele a kötésem helyét. Az eredménnyel nem voltam megelégedve. Nemhogy csillapította, mintha feltüzelte volna a mértékét a maró érzetnek. Jobbnak láttam, ha utánanézek mégis Szla’vennek és megérdeklődöm tőle, hogy ez normális-e. A kabin ajtók immár csukva voltak. A fedélzeten találtam meg őt.
- Ajánlásod szerint cselekedtem, de szinte rosszabb lett. Normális, hogy jobban fáj? Képtelen vagyok pihenni is – támadtam le, hozzám egyáltalán nem megszokott hevességgel.
- Igen fiam. Normális. A tested nincs hozzászokva semmilyen szinten, hogy mágiát viseljen el. Alkalmazkodnia kell. A testednek jót tesz, de nem kellemes, ha nem vagy hozzászokva. Ne aggódj! Próbálj meg pihenni! Több energiát használsz fel, mint általában így hamarabb elnyom majd az álom.
- Rendben – hangzott beletörődő válaszom. Szerintem életemben nem fájt ennyire semmi. Pedig rengeteg szigorú és kemény edzésen, erőnlét javításon vagyok túl. Nem kevés sérülést szenvedtem el, de ez a fájdalom nem normális. – Visszatérek akkor és megpróbálok pihenni.
- Tégy úgy! Ha nem látnálak majd szólok, ha megérkeztünk – int nekem. – Ó, és Kashan, bízz Rennában az egyik legmegbízhatóbb ember, akit ismerek – fűzi hozzá kicsit megróva, de tudom mire céloz.
- Értettem.
Még egyszer visszanéztem rá, a messziségben már láttam az Intézetet, s akarva-akaratlanul kirázott a hideg mikor belegondoltam, hogy hova is tartok. Gyönyörűnek láttam a helyet és régen talán kitörő örömmel jöttem volna ide. Jelenleg csak baljós érzeteim vannak ezzel az intézménnyel kapcsolatban. Itt halt meg az öcsém. A keserűség, harag és a gyász egy pillanat alatt önt el. Észre sem vettem, hogy újra a kabinban álltak. Nagyokat lélegezve. Lehetőségeim szerint igyekszem elnyomni magamban a veszteséget, amit érzek, de valójában rendkívül fáj és emészt. Lefeküdtem az ágyra és próbáltam helyre rakni magam mire arra az átkozott helyre érünk.
Niphar Képző Intézet