7. Fejezet: A felhők felett és a sötétségen túl - Kashan

Rasputyin életvidám megjelenése még mindig szokatlan számomra, s most is épp úgy sikerült időzítenie, hogy kizökkentett ebből a helyzetből. Mysha története válaszok helyett egyébként is inkább újabb kérdéseket idézett bennem. S mire észbe kaptam már hűlt helyét láttam magam előtt.

Sietősen távozott s, mint a friss keleti szellő úgy suhant ki a házból.

Szívemre lassú és halovány szúrós tövisek kezdek ráakaszkodni, melyeknek gyökereit a yahmir iránti aggodalmam táplál. Értetlenül meredek magam elé, hogy másodpercek alatt, mintha egy száz éve elnyomott érzés kapott volna el, s ahogy jött úgy szállt is tova. Úgy érzem az általános tervezési metódusomnak feladja a leckét mindaz, ami itt történik.

Egyáltalán nincs rendbe itt semmi, se az emberekkel, se a hellyel és ez lenne Birodalmunk legelitebb vazallusa?!

- Szerinted is nem? - jelent meg előttem Rasputyin.

A helyzet az, hogy a különleges képességeim között szerepel az is, hogyha éppen elemzek vagy gondolkodom akkor teljesen ignorálni tudom a környezetem. Mondhatni egyfajta meditatív állapotba kerülök és ami az egyik fülemen be az a másikon ki. Vajon miről is beszélt… ?!

- Hát persze - állítottam magabiztosan.

- Akkor jó lesz így.

Bólintottam majd visszatértünk a rendezkedéshez és közben még váltottunk néhány szót. Nem terveztem túl sok mindent a mai napra már, így hagytam sodorni magam az árral. Úgy érzem nem egyszerű napoknak nézünk elébe. Kicsivel később még megjelent a gondnok is, aki megérdeklődte milyen különleges igényeink vannak esetleg a szállónk kialakításában.

Rasputyin egy komolyabb növényes kertet szeretne kiépíteni, amihez megkérte a szükséges eszközöket és megbeszélték a bővítéshez szükséges átalakítást. Én egy kisebb kovács műhelyre gondoltam, hogy tanulmányaim mellett fejleszthessem tudásomat és szükség esetén akár alkotni is tudjak valamit. Igényeinken nem igazán lepődött meg az idős gondnok. Biztosított minket, hogy a következő pár napban el fog készülni a tervezet és igyekszik mindent megtenni, hogy elégedettek legyünk. Miután átbeszéltünk mindent hamarosan távozott is.

Késő délután Rasputyin még elment a Betegellátóra, hogy meglátogassa Rose-t, míg én a lenyomat tanulmányozását folytattam, hátha rájövök valamire a formációval kapcsolatban. Reményvesztett próbálkozásaim közepette egyszer csak kisebb-nagyobb zajokra lettem figyelmes. Visszatoltam az ágyat a helyére és elindultam kifelé, hogy megnézzem mi lehet a hangok forrása…

A házból kilépvén tekintetem egyből a lenyugvó nap fényére tévedt s annak egy részét kitakaró alakra. Az udvart Mysha fehér bőrű és enyhén kékes pikkelyekkel rendelkező sárkánya foglalta el, akire egy különleges nyereg volt felerősítve. Gyönyörű teremtmény csak úgy, mint Sysh. Mindannyian hordoznak magukban valami ősi magasztos aurát, ami csodálkozásra készteti az embert. Ekkor nyílt ki a hátsó kis ház ajtaja és Mysha lépett ki virágokkal a kezében.

Megjelenése elkápráztatott. Testét vékony, kissé áttetsző, tengerkék selyem borította, s finoman simult nőies idomaira. Lépteivel suhant együtt a finom anyag, s hallatszott annak lágy susogása. Kecsesen haladt a sárkány felé, s habár mindent takart a ruha, amit kellett, mégis olyan hatást adott vissza, mintha látni lehetne mindent. Tetszett ez a kettőség. Ez a látvány akarva-akaratlanul, de elemi erővel hatott rám. Megszoktam már a Tűz népének heves és lángoló természetét, ami a nőkre is egyaránt jellemző. Öltözéküket általában páncélzat és finomabb anyagok kombinációja alkotta. Ez az összhatás viszont merőben más volt. Mysha rám emelte tekintetét és észrevéve leplezetlen figyelmem zavartan elmosolyodott.

-       Kashan. Micsoda időzítés, épp meg akartalak invitálni egy teml’r szertartásra, csak gondoltam előtte elkészítek mindent. Természetesen megértem, hogy ezt nem feltétlenül velem együtt szeretnéd végigcsinálni, de csak én tudlak elvinni a Szent Udvarra.

Hát hirtelen több kérdés is kavargott a fejemben. Nem tudom mi az a temír szertartás és a Szent Udvarról sem hallottam. Amennyire sikerült eddig megismernem őt és az előbbiek után nem volnék benne olyan biztos, hogy nem működnék vele együtt.

-       Khm - köszörültem meg torkomat. - Az őszinte igazság az, hogy bár egy szinten ismeretes vagyok a Víz honi hagyományokban és kifejezésekben, de azért vannak hiányosságaim. Nem tudom mi az a temír.

Finoman elmosolyodott, de szemében enyhe fájdalom csillant. Közelebb jött hozzám és így szólt:

-       Kashan, a teml’r az nálunk egyfajta megemlékezési szertartás. Bocsáss meg, hogy nem a közös nyelven hivatkoztam rá. Mivel minden honban más néven ismeretes és másképpen tartják ezért hívtam így, mert a mi szokásainkhoz híven készültem fel rá. - Most már értettem miről beszél és való igaz, itt a Szállón valahogy én sem tudtam igazán megemlékezni öcsémről, hogy útra engedjem magamban a lelkét. - A hely ahová temették egy szigorúan elkerített övezet. Nekem van átjárásom a területre, így arra gondoltam, ha neked is megfelel akkor eljöhetsz velem és te is el tudnál búcsúzni öcsédtől egy szent és nyugadalmas helyen.

-       Megfelel.  Nem tartom igazságosnak, hogy ilyen körülmények között történt ez az egész. A saját családja ott sem lehetett a temetésén. Felháborító. - Szorítottam ökölbe a kezem. Majd sóhajtottam. - De a Thallanas család nevében is hálás vagyok, hogy tekintettel vagy erre. És… nekem is sokat jelent.

-       Akkor induljunk. Hajnal virágokat és harmatot gyűjtöttem, illetve néhány gyertyát hoztam magammal. Te szeretnél még valamit hozni?

-       Nem, mehetünk.

Bólintott és könnyedén ugrott fel sárkányára. Közben Sysh is megérkezett, s hasonlóképpen tettem én is. Ezután felszálltunk és követni kezdtük őket. Társam már mindent tudott. Kicsit felemás érzéssel tölt el, hogy mindent érez és tud, ami velem történik. Meglepő módon csendesen mindenféle megjegyzés nélkül csak a repülésre koncentrált.

Kíváncsi voltam merre tartunk főleg miután a Trómunok felett repültünk. Elképesztő látványt nyújtottak az Eredet Földjei, melyet legtöbben a mesékből és a könyvekből ismerhetünk csak. A környezet valóban élt és ezzel együtt az elemek is. Annyira élénk és vad volt. Érezni lehetett a környezetet, ez merőben más, mint a mesterségesen létrehozott Honok Földje. Erről is lehetett olvasni, de megtapasztalni egy teljesen más élmény. A Föld Trómun felé haladtunk, s egy igen sűrű és sötét erdő felé vettük az irányt.

Berepültünk egy csapáson, ahol pont elég hely volt, hogy leszállhassunk a sárkányokkal.

-       Innentől gyalog kell mennünk - szólt felém miközben végigsimította fehér hátasának fejét.

Ránéztem Syshre egy kicsit bizonytalanul.

-       Nemsokára jövünk - megelőlegezve kapcsolatunk erősségét megpaskoltam a nyakát.

-       Teeee… minek nézel engem?! Lónak?! - akadt ki miközben elfújt mellettem egy nagy adag hamu felhőt.

-       Hé - ezt már hangosan kimondtam és csúnyán néztem rá.

-       Ha most nem itt lennénk… ah. Csak menj!

Hát ez hihetetlen. Nem értem mit csináltam rosszul komolyan. Ekkor jutott eszembe, hogy nézőink is voltak. Lemondóan pillantottam oldalra. Nem volt messze az elképzeléstől a kapott látvány. L’ythirra úgy nézett felénk, mint két idiótára, nem vagyok jártas a sárkányok mimikai olvasásában, de ezt tisztán kivettem abból a lapos pillantásból. Mysha pedig mindentudó mosollyal rázta meg fejét. Én fogtam magam és mintha mi sem történt volna elindultam a virágok felé. A nehezebb dolgokat magamhoz vettem és követtem kíséretem másik személyét.

Ahogy beljebb sétáltunk az erdőben egyre sötétebb és sötétebb lett. Hatalmas fák alatt gyalogoltunk, melyek alatt nem volt csöppnyi aljnövényzet sem. Furcsa kőfaragványok és kissé kísérteties árnyak mozogtak a sötétben. Fényforrásként a csapás mentén lévő világító gombák és a kezemben lévő Hajnal virágok szolgáltak. A levegő kissé dohos volt.

Ebben a környezetben meneteltünk még egy 10 percig majd, mint egy titkos kert tárult fel előttünk, az itteni Temető. Festett falécekből és vasból összeharácsolt kissé rendezetlen kerítéssel volt körbekerítve egy viszonylag nagyobb “tisztás”. S benne valami ismeretlen szabály szerint helyezkedtek el a megemlékezési helyek. Itt már több gomba volt és néhol egy-egy fénybogár is megjelent. Ennek köszönhetően be lehetett látni az egész teret.

Követtem Myshát, míg meg nem állt két kis domb előtt. Az ő unokatestvére és az én testvérem neve szerepelt a szépen kifaragott fejfákon. A Betegellátón azt hittem ténylegesen tudatosult bennem az öcsém halála, de ahogy néztem a sírhelyét ráébredtem, hogy igazából most történik ez meg velem. Letérdeltem a fűbe és szótlanul hallgattam végig Mysha víz honi áldását. Meg sem próbáltam érteni, egyszerűen csak hallgattam és néztem előre. A kellemes és lelket nyugtató ima közben újra és újra átéltem a legkedvesebb pillanatainkat és újra meg újra összetört bennem valami, hogy soha többet nem lesz lehetőségem újra látni őt vagy vele lenni. A gyász elragadott és hagytam, hogy uralkodjon felettem s így teljen az idő, mely itt múlni nem látszik.

Később lettem figyelmes arra, hogy Mysha is letelepedett mellém és gyengéden pihentette fejét vállamon. Szeme könnyes volt, de tekintete, mintha egy biztos ígéretet zárt volna magába. Én is ígéretet teszek. A rejtett tőrömet elővettem és megvágtam tenyerem. Véremet a hófehéren világító virágokra csepegtettem, s fogadalmat tettem.

“Esküszöm, hogy megtalálom és megbosszulom a halálodat öcsém. Csak abban reménykedem, hogy a mi szeretetünk és gyászunk nem fog vissza, hogy visszatérj az Ős Sárkányhoz. Legyen biztonságos útja lelkednek, s égess fel mindent, mi utadba áll. Házunk örök lángja védelmezzen!” 

Csendben nézte végig néma rituálém, s kissé zavartan, lassan felém fordította arcát. Sápadt és hideg bőrét éreztem vállamon, míg könnyeinek minden egyes cseppje szinte égetett. Tekintetünk találkozott s elvesztem benne, mindketten gyászoltunk, mindketten elvesztettünk számunkra valami végtelenül fontosat. Homlokon csókoltam, s együtt vártuk meg míg a gyertya lángja el nem aludt.

Mikor ez megtörtént felálltunk és szavak nélkül indultunk meg visszafelé. Sárkányainkhoz visszatérvén felszálltunk és újra repültünk felhők között. A fenti tiszta és élénk levegő éppúgy kitisztította elmém, mint a tüdőm. Sysh a vége felé egy-két vadabb kanyart is megejtett, ami végképp kimozdított ebből a keserédes és melankólikus állapotból. A jégsárkány is követte példánkat így igazi formációkat mutattunk már be a végén. Igazán felszabadító érzés volt minden szempontból.

Felpezsdülve szálltam le Sysh-ről és mondtam köszönetet Myshának, hogy eképpen megadathatott nekem is a megemlékezés joga.

-       Örülök, hogy legalább ennyit tudtam tenni értetek. Viszont én most folytatom utamat, el kell utaznom a Honok Betegellátójához. Holnapra szerintem vissza is érek. Utána pedig megkezdjük a közös küldetéseket a trómunokon és a tanulást is.

-       Rendben - valahogy most ez egy elég nehéz beleegyezés volt.

Kissé idegessé tesz, hogy elmegy és nem fogjuk tudni mi van vele. Amikor ránézek, mintha a világ legtörékenyebb harcosát látnám magam előtt. Tudom, hogy nem így van. De honnan jön egyáltalán ez az érzés?!

Bólintott és már repült is tovább. Hosszasan néztem távolodó alakját egészen addig, míg el nem tűnt a felhők között s ezzel együtt a gyanúm is, hogy ő bármiféleképpen bűnös lenne az öcsém halálát illetően.

Rose-ról felvillanó kép - #Rasputyin

A nap hátralevő része zavartalanul telt. Rasputyin mesélt a látogatásáról, s hogy különös kép villant fel előtte, mikor megérintette Rose-t. Bizonyos jósoktól lehet hallani, hogy rendelkeznek ilyen “hangokkal”, s segítik őket az istenek és a köztünk lévő kommunikációban, de Rasputyin sem és a felmenői sem rendelkeznek elméletileg ilyen képességgel.

Óva intettem, hogy legyen figyelmes, de ezenkívül mást nem tudtunk kezdeni ezzel a dologgal. Miután megvacsoráztunk, mindenki befejezte a napi rutinjához tartozó tevékenységeket és nyugovóra tértünk.

Majd éjszaka Rasputyin ordítva és verejtékben úszva ébredt fel…

Előző fejezet

Hamarosan

Adatlap